mered
mered [e-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë]
1. Rendsz. kinyomulva, kidülledve feszül. Izmai merednek; mered a nyaka. A csodálkozástól tágra mered a szeme. Lassan felnyitá szemeit. Nagy sötétkék szemek voltak… Még nem láttak, csak meredtek. (Jókai Mór)
2. Vkire, vmire mered: <szem, tekintet rendsz. ijedségtől, bambaságtól v. rosszindulatúan> mereven, egy pontra szegeződve irányul. Vö: rámered. Rám, rád, ránk, rátok, rájuk mered. Rémült szeme, meredtek az áldozatra. Halántéka kivörösödött, szemei vésztjóslón meredtek Bubenyikra. (Mikszáth Kálmán) || a. Vkire, vmire, ill. vhova mered: <személy> szemét meresztve bámul, néz. A semmibe mered. Sápadtan meredtek egymásra. A deák… bánatosan meredt maga elé. (Móra Ferenc) A nő… a legfelső lépcsőfokon állt, mozdulatlanul, egyenesen. A vízre meredt. (Kosztolányi Dezső)
3. Keménnyé, szilárddá, ill. mozdulatlanná dermed. Kővé mered. Kígyók merednek | valami bálvány előtt. (Babits Mihály) || a. (ritka) Feszesen, mereven áll. A testőrtisztek… ott meredtek a sorfal mentében. (Jókai Mór)
4. <Hegy, fal stb.> Meredeken fölfelé, a magasba szökik, nyúlik. A hegyek az ég felé merednek. Egy nagy kőfal meredt eléje. A kemence… Ugy mered a levegőbe, Mint valami sziklai vár. (Petőfi Sándor) Elhagyá Murányt is a végső napsugár, | Tornyai sötéten merednek a falon. (Arany János)
5. Vmi vminek mered: rászegeződik, mereven ráirányul. Sátorba szállásoltak, de ki nem eresztettek. Akárhányszor kiléptem, tíz dárda meredt a mellemnek. (Gárdonyi Géza)
Szólás(ok): ld. ég [2], sóbálvány.
Igekötős igék: belemered; elmered; felmered; kimered; megmered; rámered.
meredés; meredő.
