oklevél
oklevél főnév
1. Olyan okirat, amelyben az arra illetékes iskolai, rendsz. főiskolai hatóság igazolja, hogy a megnevezett személy a kívánt szakismereteket elsajátította, és feljogosítja az illetőt bizonyos hivatás gyakorlására. Mérnöki, orvosi, tanári, ügyvédi oklevél; kiállít vmely oklevelet. Egy esztendőn megszereztem a tanítói oklevelet. (Gárdonyi Géza) Talán hozzám is adnák feleségül. Persze, ha megemberelném magam és letenném az ügyvédi vizsgát, vagy tanári oklevelet szereznék. (Hunyady Sándor)
2. <Vmely szakmában, kiállításon v. versenyen> kiváló teljesítményért kitüntetésül (v. kitüntetési fokozatként) adományozott, díszes kiállítású okirat. Oklevéllel tüntették ki. A 3. helyezettek oklevelet kaptak. || a. Olyan okirat, amely érdemrenddel, címmel, pénzjutalommal járó kitüntetés írásba foglalását tartalmazza. Az Elnöki Tanács elnöke átnyújtotta a Kossuth-díjasoknak az okleveleket és a díjakat.
3. (történettudomány) Vmely jogi tényről szóló, kül. középkori irat. Zsigmond-kori oklevelek gyűjteménye. || a. (történettudomány) Uralkodói adománylevél. Nemesi oklevél. Az oklevélben érdemeimnek említése szükséges. (Eötvös József)
Szóösszetétel(ek): 1. oklevélgyűjtemény; oklevél-hamisítás; oklevél-hamisító; oklevélminta; oklevéltudomány; oklevéltudós; oklevél-tulajdonos; 2. díszoklevél.
