sivít
sivít ige -ott, -son; -ani (-ni) (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Erős légáramlás> huzamosabb ideig éles, magas hangot ad. Sivít a szél. A csönd még nagyobb lett. Még a szél is halkabban sivít. (Móricz Zsigmond)
2. tárgyatlan <Kilőtt lövedék v. nagy erővel eldobott tárgy> repülése közben kellemetlenül éles, magas, fütyülő hangot ad. A füle mellett sivítottak a golyók. A feje körül sivítottak a feléje hajigált kövek. Száll nyíl- s kopja-csoport, s … Utja közép táján iszonyú csengéssel esik le; Vagy pedig a levegőn végig gonosz éle sivítván Fegyvernek romlást, hősöknek szörnyü halált visz. (Vörösmarty Mihály) A gránátok sivítottak körülünk jobbra-balra. (Jókai Mór)
3. tárgyatlan <Ember, állat> fülsértő, visongó, éles, elnyújtott hangot hallat; visít. Sivít a megvert gyerek. Sivít az éhes malac. S a vár fölött a csend közé Baglyok, varjúk sivítanak. (Kisfaludy Károly) Vendégem csak egy halálmadár. A toronypárkányról néha sivít, visít. (Kemény Zsigmond) Mi elkezdtünk sivítani, rémülten és torkunk szakadtából. (Móricz Zsigmond)
4. tárgyatlan <Tárgy, eszköz, gépalkatrész> súrlódás következtében kellemetlenül éles, bántó hangot ad. Sivít az acélfűrész. A villamos … sivítva befordult az aluljáróba. (Babits Mihály)
5. tárgyatlan (átvitt értelemben, költői, rosszalló) <Hangszer, emberi ének> fülsértő, kellemetlenül visító hangot ad. Sivított a zene. (Tolnai Lajos) A város peremén sivít e dal. (József Attila)
6. tárgyas <Ember> sivítva kiált vmit. Jaj, jaj! – sivította a megrémült asszony.
Igekötős igék: besivít; elsivít; felsivít; túlsivít; végigsivít.
sivítás; sivító; sivíttat.
