szende
szende [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév ..dén, ..débb
1. (irodalmi nyelvben) Ártatlanul, elfogódottan szerény, halk és szelíd <gyermek, nő, ritk. állat>. Szende fiú, nő. Gyönyörködöm én csak, kedves halottamban… Mily szende, milyen szép! mintha csak alunnék. (Arany János) A madarak vígabban énekeltek És gondtalanul járt a szende őz. (Juhász Gyula) || a. (irodalmi nyelvben) Ilyen személyre jellemző, tőle származó, vele kapcsolatos. Szende mosoly, szem, tekintet; szendén néz. A gyalogúton hazalépkedett, fehéren, szendén, mint a holdvilág. (Gárdonyi Géza)
2. (költői, ritka) Lágyan simogató, enyhe, kellemes hatású <jelenség>. Szende szellő, olvadozva lágyan Fütyörésze. (Arany János)
II. főnév ..dét, ..déje [e] (film, színház, elavulóban) Drámai szende: az a színésznő, aki színművekben, vígjátékokban naiv fiatal nők szerepét szokta alakítani, ill. az ilyen szerep, szerepkör. A színház drámai szendéje kiválóan játszik. A színésznő a szendét játszotta. Maga úgy viselkedik, mint valami falusi kisasszony. Azt hiszi, hogy Kisvárdán van, ahol a társulat drámai szendéjét minden suszterinas ismeri? (Krúdy Gyula) Magukkal vitték… a város első színházának drámai szendéjét. (Nagy Lajos)
szendeség.
