szép
szép melléknév és főnév
I. melléknév -en [e v. ë], -szebb [ë]
I. Formájával, külsejével v. más tulajdonságával tetszést keltő, gyönyörködtető.
1. Olyan, aki, ami tetszetős külsejével, vonalainak, formáinak, színeinek hatásával, kellemes arányaival gyönyörködteti az embert. Szép arc; szép asszony, férfi, gyermek, leány; szép látvány; szép ló; szép madár; (régies, választékos) a szép v. a szebbik nem: a női nem; szép özvegy ←; szép ruha; szép szem; szép termet; szép virág; elbűvölően szép; → gyönyörű szép; vakító szép; szép szál ember: <rendsz. férfiról:> a) tetszetős külsejű, magas, erős ember; b) jó magasra nőtt, magas termetű ember; (átvitt értelemben) vkinek a szép szeméért v. szép szeme kedvéért: pusztán a szóban forgó személy kedvéért; → egyik szebb, mint a másik; csak egy fokkal szebb az → ördögnél. Szép asszonynak szép a lánya. Szóláshasonlat(ok): szép, mint az eleven → kép. Hová merűlt el szép szemed világa? (Vörösmarty Mihály) Édes szép ifju hitvesem, Minek nevezzelek? (Petőfi Sándor) Egyszer csak betoppan szerelmes mátkája, Deli szép lovagja. (Kiss József) Odaadta neki szép nikkeltálcán a remek tejszínes kávét friss kaláccsal. (Móricz Zsigmond) Képedet halk ritmusok ősi habján | hadd viszem csak, szép, kicsi lány, magammal. (József Attila) Tiszabecsen sok vendég járta, szép | hintók, rázós szekerek, a vidéki | papi családjai és lányai… | jöttek-mentek. (Szabó Lőrinc)
2 Olyan <személy, dolog>, akinek, amelynek gyönyörködtető hatását nem látási v. nemcsak látási képek, hanem egyéb érzékelések, körülmények (is) keltik. Szép álom, emlék; szép évszak; szép hang hangzás; szép rend ←; a szép tavasz; a szép természet; szép vidék; szép világ. Oh lassan szállj és hosszan énekelj, Haldokló hattyúm, szép emlékezet! (Petőfi Sándor) Szeptemberre… bementem Szinyérre, hogy ott töltsem ezt a szép őszi hónapot. (Kaffka Margit) Szép a rigófütty | a lármás nyári erdőn, tiszta vízbe | a fürge pisztráng, halvány lány az ágyon. (Kosztolányi Dezső) Körötted hét szép csillag ég… (Radnóti Miklós)
3. Olyan <műalkotás>, amely – tartalmi és formai szempontból bizonyos művészi követelményeknek eleget téve – művészi élményt nyújt, gyönyörködtet. Szép festmény, kép, szobor; szép dráma, regény, vers; szép dal, opera, zenemű; szép épület, híd, templom. A drámának szép a nyelve, a stílusa. S a velszi bárdok kézbe-csaptanak S pihentető, szép énekeket mondtak. (Ady Endre)
4. Olyan <dolog>, amely külsejére, megjelenésének, ill. kifejezésének formájára nézve tetszetős, de tartalmi szempontból üres, értéktelen v. helytelen, hazug. Szép ígéret, szó; szép elgondolás, terv; szép szín alatt: tetszetős ürüggyel; szép színbe öltöztet v. (ritka) rejt vmit: tetszetős formába öltözteti. Ha… beteljesítted volna szép | igéretid –, legengedelmesebb | lett volna Biberách. (Katona József) Szép színbe rejti undok űzletét. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. Tetszetős módon öltözött <személy>. Elállt szeme szája… a szép tiszt uraknak. (Vas Gereben)
II. Örömet, gyönyörűséget adó, az életet kellemesebbé, jobbá tevő; kedvező, kedves.
1. Olyan <személy, dolog>, aki, amely közel áll vkihez, kedves vkinek, akit, amit szeretünk. Szép magyar hazánk. Szülőföldem szép határa! | Meglátlak-e valahára? (Kisfaludy Károly) Vidám napod mosolyg ismét reám, Hű gyermekedre, édes szép hazám! (Petőfi Sándor) || a. (régies) <Megszólításban:> kedves. Szép húgom; szép öcsém. Szép öcsém, miért állsz ott a nap tüzében? (Arany János) Szép proletár, hova mégy? No fiam, nézd, állj meg a szóra! (József Attila)
2. Olyan <eset, tény, foglalatosság>, amely kedvező voltánál fogva örömet, boldogságot szerez az embernek. Szép előrehaladás, szerencse. Szép foglalkozást választott. Szép munkát kapott. Ez olyan szép, hogy nem is igaz. Ah élni, élni. Mily édes, mi szép! (Madách Imre) || a. Kedvező helyzetet, jó életet biztosító <állás, rang>. Nekem szép állásom van, de rossz gazdák vagyunk feleségestűl együtt. (Tompa Mihály)
3. Olyan <élet, életkörülmények, időszak>, amelyben sok kellemes élményt, örömet, boldogságot él át vki. Szép fiatalság; szép napok, évek, idők; az ifjúság legszebb éveiben; a legszebb férfikorban: kb. a 40. és 50. életév között; széppé, szebbé teszi az életet. Oh Melinda! eltűnt | a szép idő. (Katona József) Imre grófra… szép napok virradtak. (Tolnai Lajos) Nincs semmi szomorítóbb, | mint emlékezni régi szép időre | nyomorban. (Babits Mihály–Dante-fordítás) || a. Jóval biztató. Szép jövő; szép kilátás a jövőre; szép remény. Az én apám… beszél nekem egy szép jövőről Szerelmesen. (Ady Endre) Óh, hátha jő a tiszták s boldogok Szűz birodalma, a szebb, új világ. (Tóth Árpád)
4. Kellemes, tiszta, derűs <idő, időjárás>. Szép este; szép hajnal; szép idő van; szép napja ← van vkinek; szépre fordult az idő; szép reggel. Csikorgó hideg, tiszta idő volt,… a szép fehér éjszakákból való. (Mikszáth Kálmán) Ma szép a nap, gyönyörű szép: | ily napon volna halni szép. (Babits Mihály) || a. <Köszöntésben:> kellemes, kedvező. Szép jó reggelt (kívánok)!
III. (választékos) Erkölcsi tekintetben kiváló, jó.
1. (választékos) Olyan <egyéniség>, akinek erkölcsi és esztétikai értékei, képességei összhangban állnak egymással; harmonikus. Szép jellem. Akkor eszembe jutott alacsony hajlékotok, ebben Mind kicsinyecske, de a gazdának lelke nagy és szép. (Petőfi Sándor) Szélvész verte, szép, nagy szívekre vár itt Egy sötét ország. (Ady Endre)
2. Barátságos, jóindulatú, szelíd <beszéd, magatartás>. Szép köszöntés; szép szó: a) barátságos, kedves beszéd vkihez: b) burkolt formájú, nem egyenes felszólítás; enged a szép szónak; itt a szép szó többet használ, mint az erőszak; hajlik v. hallgat a szép szóra; elérti a szép szót; nem → érti a szép szót. Szép szóval többre megyünk. Valahára fogott rajtad a szép szó. (Arany János) Három napig tartotta… tyúkkal, kaláccsal és szép szóval. (Mikszáth Kálmán)
3. Elismerést érdemlő <cselekvés, magatartás>. Szép egyetértés; szép gesztus; szép igyekezet; szép összjáték; szép példa. Szép tőle, hogy eljött. Ez nem volt szép tőle. Az már igazán nem volt szép! Az ég megáld ily szép hűségedért. (Vörösmarty Mihály) Az uram fölkereste, kétszáz pengőt kért kölcsön. Ő ezt szó nélkül átnyújtotta… Szép, nemes cselekedet volt. (Kosztolányi Dezső) || a. (gúnyos) Megrovást érdemlő, szégyellni való, rossz <cselekedet, magatartás, eset>. Mondhatom, szép dolog, amit csináltál! No, szép tőled… felém se nézel. (Kosztolányi Dezső)
4. Ismert és becsült <név, hírnév>. A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez. (Petőfi Sándor) Egyszer, mint a zápor, kezdenek rászállni Az elaggott ősznek gyenge szép leányi: Bokréták, virágok; – télizöld növények, Melyek, mint a szép hir, halálban is élnek. (Arany János)
IV. A maga nemében kiváló, kifogástalan, helyes.
1. Olyan <tárgy>, amelynek alkatában, felépítésében, megjelenésében kiválóan és tetszetősen nyilvánul meg célja, rendeltetése, lényege. Szép búza, gyümölcs, szőlő; szép gép, készülék, szerszám. Szép lakásod van! Tó szigetje édes honná, Sátoruk lőn szép otthonná. (Arany János)
2. A maga nemében helyes v. helyénvaló <cselekvés, magatartás, intézkedés>. Szép beszéd, olvasás; szép elhatározás, lépés, sakkhúzás. Szép hangsúllyal beszél. A főispán belépett, s a legszebb németséggel kezdett vele társalogni. (Mikszáth Kálmán)
3. (gyak. gúnyos) Erkölcsi v. más szempontból esetleg káros v. elítélendő, de a maga nemében tökéletes, saját típusát kiválóan megtestesítő (dolog). Szép hamisítás; (orvostudomány) szép eset: vmely betegségnek tipikus esete; szép lövés. Mennél csúnyább a majom, annál szebb. Ez volt aztán a szép kelepce. (Jókai Mór) Ők ütnek örökkön Szép, póri ütéssel S én ellágyult öklöm Alighogy mutogatom. (Ady Endre) A művész élvez egy erős színt,… a klinikai tanár egy jellegzetes „szép” kórképet. (Babits Mihály)
4. (gúnyos) A használt szóval jelölt fogalom lényegének meg nem felelő v. éppen ellenkezője annak, amit azzal a szóval jelölni szoktak. Szép madár ←. Szép boldogság az olyan házasság, ahol folyton veszekszenek! Madár is van olyan, aki majd úgy beszél, mint az ember. – Szép madár, aki a falubeli lányokat mind elbolondítja. (Jókai Mór) || a. (gúnyos) Szép kis…: vmilyen tekintetben elítélendő, megrovandó. → Csinos v. szép kis história. Szép kis társaság ez, mondhatom! No szép kis oroszlán, ki a bajban itthágy! (Jókai Mór)
V. Nagyság, ill. nyomósítás, ráhagyás, igenlés kifejezéseként.
1. Megbecsülést érdemlően nagy; jókora, jelentős, tetemes. Szép állomány; szép bevétel; szép eredmény; szép fizetés; szép forgalom; (ritka) szép ideje már annak: meglehetősen hosszú idő telt el már azóta; szép kort ért meg; szép összeget kap; szép pénz: nagy összeg; szép számban: meglehetősen nagy számban; szép számmal: meglehetősen sokan. A közönség szép számmal volt. (Vörösmarty Mihály) Szép kerek összeg volt az abban a szűk világban. (Mikszáth Kálmán) || a. (régies) Előkelő, ill. örömet, tetszést keltően nagyszámú; tekintélyes <társaság, vendégség, vendégsereg>. Megholt-é valaki, vagy pedig született, Hogy ennyi szép vendég egy házhoz gyülhetett. (Csokonai Vitéz Mihály) Szép társaság lesz együtt. (Tolnai Lajos)
2. <Néhány időhatározóval kapcsolatban, főleg hangulatos elbeszélésben, határozott tartalom nélkül, arra való utalásként, hogy valami nem várt, meglepő v. kellemetlen dolog következik be> Egy szép napon azzal állított be hozzánk, hogy… Egy szép reggel arra ébredtünk, hogy… Egy szép reggel apám hívatja az iskolamestert. (Arany János) A könyveket egy szép napon öblös hátikosárban átszállították hozzánk. (Mikszáth Kálmán)
3. (bizalmas) <Ellenvetéssel járó ráhagyás kifejezésére:> helyes ugyan, jól van, rendben van, (de…). Ez mind szép, de…; szép, szép, de… Ez mind igen jó, mind valóban szép, De még ezzel nem tettetek sokat. (Petőfi Sándor) Miket elsorolál, az ugyan mind szép… (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
II. határozószóként (a határozószói érték többféle fokán)
1. <Módhatározó előtt, annak értelmét fokozva:> nagyon finoman, feltűnés, zökkenő nélkül. Szép csendesen: a) nagyon csendesen; nyugodtan és csendesen; b) észrevétlenül; szép lassacskán: fokról fokra; apránként; szép lassan: csendesen és nem sietve; szép módjával; szép nyugodtan; szép óvatosan; szép szerényen; szép titokban. Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd. (Petőfi Sándor) Mikor a vesztőhelyre kivitték, maga szép nyugodtan levetkőzött. (Jókai Mór) || a. A követelménynek, kívánságának megfelelően. Szép sorjában. Azóta szép tisztességesen él. (Jókai Mór)
2. (egyéb határozó előtt mértékhatározóként) Megfelelő, kívánt, örvendetesen nagy mértékben. Szép nagyra nőtt a disznó. Szép ropogósra sült perec. Süssétek: aztán szép pirosra, te! (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
3. (ritka) A kevés és a sok fokozására:> nagyon. Szép kevesen; szép keveset. || a. <A nagyság, kiterjedés, sokaság nyomatékosabb kifejezésére:> meglehetős(en), nagy(on). Hét szelindek, olyan szép nagyok, mint egy medve. (Jókai Mór)
III. főnév. -et [e v. ë], -e [e]
1. Személynek, dolognak az a vonzása, tulajdonsága, természete, amelynél fogva szépnek tartjuk; szépség. Mi ebben a szép? Szereti a szépet. Keble márvány, Szíve jég legyen: Lelke szépre tompa, Nagyra képtelen. (Bajza József) Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi | Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? (Petőfi Sándor) [Thomas Mann üdvözlése] Mesélj arról, mi a szép, mi a baj, | emelvén szívünk a gyásztól a vágyig. (József Attila) || a. (filozófia) A dolgok érzéki megjelenésének v. a műalkotásnak az a vonása, hogy felsőbb rendű szellemi élvezetet, esztétikai élményt nyújt az embernek: szépség. A művészi szép; a természeti szép. Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, | Éhe a Szépnek hajt titeket. (Ady Endre)
2. Esztétikai szempontból tetsző tárgy, műalkotás, dolog. Sok szépet láttam a tárlaton. Valami olyan szépeket akart írni, amilyet még senki soha. (Móricz Zsigmond) Adj magyarságot a magyarnak, | hogy mi ne legyünk német gyarmat. | Hadd írjanak szépet, jót. (József Attila)
3. Szép személy, főleg szép fiatal nő. Szépre száll a füst: <bókolás nőknek, ha rájuk száll a füst>. Hogy tetszenek füredi szépeink? (Vörösmarty Mihály) S mit tagadjam, drága szépek! | Mindezeknek hinni baj! (Tompa Mihály) || a. (régies, választékos) Vkinek a szépe: szíve választottja, kedvese. Jár a legény… Művészi lépteit kimérve… Forgatja szépét. (Arany János) Itt járt kacagva szépem; Nevét hány fába véstem! (Reviczky Gyula) || b. Vminek a szépe: a legszebb lány vmely helységben, közösségben. A család, a falu szépe. Haj de világ szépe, de gyönyörű gyermek! (Vajda János)
4. Vmilyen szempontból kedvező, tetszetős, kellemes, előnyös dolog. Szépet álmodik; szépeket mond; szépeket mond vkinek: bókol, udvarol. Sok szépet hallottam felőled. Ennél szebbet nem is kaphatott volna az élettől. Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám? | Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? (Petőfi Sándor) Tán azt hiszi, hogy olyan e leány, Kinek akárki mondhat szépeket. (Madách Imre) A szeme tengerkék, Ó ez a szem sok szépet álmodott. (Juhász Gyula)
5. (csak birtokos személyragos alakban) Vminek a (leg)szebb része, személyek közül a (leg)szebbek. Szépe, szebbje, legszebbje (legszépe). A szépét válaszd ki! A legénység szépe java Egytül-egyig elment tova. (Petőfi Sándor) De a földi lyányok szépe: | Lyányai Belárnak, Dúlnak Tündérséget ott tanúlnak. (Arany János) || a. Vminek (leg)értékesebb, (leg)megfelelőbb része. Szépe, szebbje, legszépe, legszebbje vminek. A gyümölcs legszépét a vendégeknek tartogatta. A cseresznye is érik a kertben, meg a szamóca; a szépit anyánknak fogjuk hazahozni. (Jókai Mór)
Szólás(ok): teszi a szépet (vkinek): a) udvarol; b) hízeleg.
Szóösszetétel(ek): 1. széparányos; szépérzés; szépkilátó; széplelkűség; szépliteratúra; szépmesterség; szépmíves; szépruhás; szépszülők; széptevés; 2. csodaszép; meseszép; örökszép; százszorszép; tündérszép; világszép.
szépecske.
