tisztség
tisztség [szcs] főnév -et, -e [ë, e]
1. (hivatalos) Hivatali beosztás, állás, megbízatás, feladatkör. Nagy tisztség(ek)re emelkedik, törekszik, emel vkit; lemond tisztségéről; tisztséget vállal, visel; vmely, vmilyen tisztséget bíz vkire; leteszi tisztségét, magas tisztséget tölt be. A tisztségben levőkre mindenkor balítéletet szoktak tenni; de aki az igaz úton jár, van mivel vígasztalni magát. (Mikes Kelemen) Egészen átformálódott az ügyvédi állás: tisztségből mesterség lett. (Mikszáth Kálmán) || a. (hivatalos) <Egyesületben, társaságban, pártban> (vezető) megbízatás, feladatkör. Az egyesület főbb tisztségei: elnök, főtitkár, jegyző, pénztáros.
2. (régies) Katonai tiszti rang. A két kapitánynak… az volt a válasza, hogy az ostrom után mind a kettő letette a tisztségét. (Gárdonyi Géza)
3. (választékos) Nem hivatali jellegű, alkalmi feladatkör. A házigazda tisztségét töltötte be. Rábízták a szakács tisztségét.
4. (régies) Tisztviselők, ill. katonatisztek testülete, együttese, kara (kar [2] 1); tisztikar. Könyörgött a tiszttartónak, hogy a tisztség eszközöljön ki kárpótlást a megkárosodottnak. (Vas Gereben) Ferenc nagyon kedves embere lett az egész uradalmi tisztségnek. (Jókai Mór)
tisztségű.
