üstök
üstök főnév -öt, -e [e]
1. (régies) A fej elülső részén, a homlok közepe fölött nőtt hosszú haj. (régies) Üstökbe v. üstökre kap, kel v. megy vkivel: összeverekedik, hajba kap vele. Törülje le előbb az izzadságot a homlokáról, hiszen csorog az üstökéről. (Jókai Mór) A szemöldjei fölszaladtak egész az üstökéig. (Mikszáth Kálmán) || a. (bizalmas, tréfás) Férfinak rendsz. dús, hosszú v. bozontos haja, hajzata. Bozontos üstök; vkinek belekap, belemarkol az üstökébe; megcibálja vkinek az üstökét. Kócos üstökkel, tüzes szemekkel Pihenni térsz. (Juhász Gyula) A szellők jöttek …, hogy borzolják a kupé ablakán kihajló diákfej üstökét. (Babits Mihály) || b. (tájszó, régies) <Férfi hajviseletben> fürtökbe rendezett, feltűzött v. befont haj. Sötét gesztenyebarna fürtei elöl rendezett, csigás üstökben feküsznek homlokán. (Jókai Mór) Az öregek üstököt hordtak, befonták a hajukat, és fésűt viseltek benne. (Móricz Zsigmond)
2. A ló feje tetején a fülek között növő és a homlokra boruló hosszú szőrzet. Lovai üstökét megrántotta kétszer. (Arany János)
3. (csillagászat) Az üstökös magját körülvevő ködszerű burok. || a. Az üstökös feje után húzódó fénycsóva. Az üstökös magva éppen azon a helyen állt, ahol a nap lement … Üstöke oly hosszú volt, hogy az ég kétharmadán keresztül látszott nyúlni. (Jókai Mór)
4. (tájszó) A háztetőnek, kül. a nád- v. szalmatetőnek az oromfal egy része fölé ernyőként lenyúló, sátorlap alakú része.
5. (tájszó) Nádból, kukoricaszárból v. háncsból kötött csomó, amelyet a zsúppal födött ház oromfalának éle fölé tűznek ki díszül.
Szólás(ok): üstökön v. üstökén ragadja az alkalmat, a szerencsét: rácsap, azonnal fel- v. kihasználja az alkalmat, a szerencsét.
Szóösszetétel(ek): üstökcibálás.
üstöktelen.
