vidul
vidul tárgyatlan ige -t, -jon, (tájszó, régies) vídul
1. (választékos) Vidámmá (1, 3) válik, jókedvre derül; vidámodik. Vídúl az emberi ész, bánati ködje enyész. (Csokonai Vitéz Mihály) A király e szókon méla gondba merült, De vidult azonnal, orcája kiderült. (Arany János) Oh, bár ifja kezed… Vinne fény mezején isteni nap felé, Melytől nő a kalász s vidul az árva szív! (Tóth Árpád) || a. (ritka, költői) Vigad, mulatozik. Oh tokaji aszuszőllő, … [te adod] azt a bódítni nem tudó örömöt, mellyel csak a földfelettiek vidúlhatnak. (Csokonai Vitéz Mihály)
2. (átvitt értelemben, ritka) <Idő> derül, kitisztul. Vidul az idő.
3. (átvitt értelemben, költői) Szép, élénk színeket vesz föl; felfrissül, megújul. Az egek harmatja kövér cseppel hulljon, Hogy lankadt orcátok rózsája vidúljon. (Csokonai Vitéz Mihály) Megenyhült a lég, vidul a határ. (Tompa Mihály)
Igekötős igék: felvidul; kividul.
vidulás; viduló; vidult.
