világol
világol tárgyatlan ige -t, -jon (régies, irodalmi nyelvben)
1. <Égitest> sugarakat szór, fényt, világosságot ad, terjeszt, v. fényt visszaverve világít. Fenn vala még a nap, s híg felleget űzve világolt Díszes egén. (Vörösmarty Mihály) Este napnyugta után szeretett fönnmaradni. Akkor is, ha a hold nem világolt. (Gárdonyi Géza) || a. (népies, irodalmi nyelvben) <Vmely anyag, alkalmas világító eszköz> égve, ill. működés közben fényt ad, terjeszt, áraszt; világít. Világol a gyertya, a lámpa. Egyszersmind az égő fáklyák kialusznak, Csupán négy világol, mintegy kalauznak. (Arany János)
2. (költői) <Vmely tárgy> fénylik, ragyog, csillog. Nem kell a hősnek készület, Ha kard világol oldalán. (Vörösmarty Mihály) Még egyre világolt szász Detre acéla. (Arany János) Fenn négy fehér ablak világolt. (Tóth Árpád) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Arc, szem, tekintet> vmely érzelemtől sugárzik, villog, ragyog. A homlok derűjében méltóság és ártatlanság világolt. (Jókai Mór) [Szemei] világolni kezdtek, mint két lobogó mécs. (Mikszáth Kálmán)
3. (tájszó) <Személy> lámpát éget, lámpafénynél fenn van. Éjfélig is világol. Oltsd le a lámpát, ne világolj már!
4. (átvitt értelemben, költői) <Emberi magatartás, tehetség, eszme, gondolat> utat, irányt jelöl. Most elő bölcsesség | Világolj a kétség éjjelében. (Kemény Zsigmond)
Igekötős igék: átvilágol; bevilágol; kivilágol.
világolás; világoló.
