FELHANG
FELHANG, (fel-hang) ösz. fn. 1) Nyelvtani értelemben így nevezzük az alhangokkal ellentétben a magas vagy vékony hangzókat, ú. m. e, ě, ö, ő, ü, ű. Közösek, máskép élesek: ë, é, i, í. (Alhangú czikk alatt az éles ë nyomdahibából ě-nek jelöltetett, ez pedig a felhangúak közől kimaradott). 2) Éneklésben legfelsőbb emberi (némberi vagy gyermeki) hang. (Discant, olaszul: soprano). Az alsóbb némberi vagy gyermeki hangnak mélyfelhang (olaszul: alto), a felsőbb férfi hangnak magashang (olaszul: tenore), az alsóbbnak alhang vagy mélyhang vagy gordó (olaszul: basso) a neve. Van még a magas és alhang közt középhang is (olaszul: baritono). Különbözik a felhangtól a fattyúhang (Falsett, olaszul: falsetto), mely a felhangnak csak erőtetett (fejbőli) utánzása.
