GONOSZ, (1)
GONOSZ, (1), (gon-osz, persául pupáh, l. GON) mn. tt. gonosz-t v. ~at, tb. ~ak. Képzésére nézve hasonlít a rosz, pimasz, kamasz, dobasz, csupasz stb. melléknevekhez. V. ö. ASZ, OSZ, ESZ, ÖSZ képzők. Értelme am. szándékosan vagy belső ingernél, ösztönnél fogva ártani, sérteni kivánó vagy valósággal ártó, sértő. Gonosz ember. Gonosz haramia, zsivány. Gonosz uzsorás, boszuálló. Gonosz akarat, indulat, cselekedet, tétel. Gonosz lélek. Gonosz férj, gonosz feleség. Gonosz kutya, am. harapós. Gonosz bika, ökör, am. öklelős. Gonosz király nyomát sok jámbor követi. (Km.) Az erkölcsi ért. vett rosz szónak nagyobb fokozatát jelenti, s az emberi szabad cselekedetekre vonatkozva jelent oly embert, ki az erkölcsi vagy polgári törvényeket szándékosan és nagyban vagy némi rögzöttséggel sérti. Átv. ért. mondatik lelketlen és elvont tárgyakról is, melyek bántást, sérelmet, kártételt foglalnak magukban. Gonosz eredet. Gonosz hír. Gonosz eredetnek, gonosz a vége. (Km.) Gonosz hir szárnyon jár, lótfut, senkit nem vár, elűzi a mentséget. (Km.) Gonosz idő, gonosz szél, gonosz csapás. Köz beszédben néha lágyabb ért. bir, s am. csintalan, hamis, dévaj, kópé. Gonosz kis leány. Gonosz elmésség, beszéd, tréfa.
