MEZ
MEZ, ideiglen kiavult, de ismét életre kapott fn. tt. mez-et, harm. szr. ~e. Általán, valamely testnek burka, takarója, leple, mely vagy magából a testből fejlik ki, vagy külsőleg borúl rája. Innen mező, jelenti a földből kinövő füvet, mely a földnek takarója, s alakjára nézve igenév, miből az tünik ki, hogy volt mez v. mezik ige is. Különösen jelent testtakaró ruhát, öltönyt, honnan meztelen am. csupasz, ruhátlan.
„Majd hogy felidűl, vesz
Szőrruhát mezül.“
Szőrruhát mezül.“
Vörösmarty. Az ősz bajnok.
Rokon hozzá a latin: vestio, vestis, és hellen: εσϑος, εσϑεω, a szanszkrit: vasz (fedez) gyökkel együtt.
