MÉZ
MÉZ, fn. tt. méz-et, harm. szr. ~e, kicsiny mézecske. Szoros ért. édes, sürű, és sárgás vagy fehéres nedv, melyet a méhek a virágok és növényekből kiszínak, elkészítenek, és a sejtekbe raknak. Erdei méz, eresztett méz, lépes méz, színméz. Mézzel kevert pálinka. Mézzel leöntött mákos metélt. Kasokból kiszedni a mézet. Édes, mint a méz. A méz megnyalatja magát. (Km.). Üvegen nyalni a mézet. (Km.). Aki mézet metsz, újjait nyalogatja. (Km.). Aki mézet akar enni, előbb a méhet ölje meg. (Km.). Szélesb ért. némely testekből, nevezetesen növényekből kifejlődő, kiszivárgó, vagy kifőzött édes lé, vagy mézszínü nedv. Nádméz, macskaméz. Átv. ért. igen nyájas, édeskés valami. Minden szava olyan, mint a méz. Merő méz a csókja. Megegyezik vele a szanszkrit: madhu, finn és eszth nessi, lengyel: miod, miodz, orosz és szlavon: med, latin: mel, hellen: μηλι stb. Hogy a méz és méh mind hangra, mind belső öszveköttetésre egy eredetüek, kétkedni nem lehet; a méz t. i. a méh-nek müve, készítménye, és így a magyarból értelmezve valószinüleg am. méh-íz, azaz méh készítette íz.
