SZENVEDŐIGE
SZENVEDŐIGE, (szenvedő-ige) ösz. fn. Nyelvtani ért. oly ige, mely az alanynak kül októl származott, avagy magában támadt kényszerülését jelenti; amaz külszenvedő, mely a miveltetőkből ik, harmadik személyi rag hozzá adásával képeztetik, min: irat-ik, mondat-ik, üttet-ik, láttatik; emez belszenvedő, melynél az alany kényszerülésének oka magában rejlik, pl. gyötrődik, bajlódik, ütődik, hányódik, vetődik. A Tisza vidékén a népnyelv általában összezavarja a belszenvedőt a külszenvedővel vagyis ez utóbbi helyett is belszenvedőt használ, pl. iródik, nyomtatódik, mondódik, ,iratik’ ,nyomtattatik’, ,mondatik’ helyett. Némely nyelvészek (a csak köröttük észlelt népnyelvből okoskodva) tagadják a szenvedő (külszenvedő) igék létezését a magyar nyelvben, holott vannak szavaink, melyek a legrégibb időktől fogva fenn vannak mind az irói mind a népnyelvben, pl. születik: „születék szűz Máriától“ az apostoli Hitformában; adatik, adassék: „Ez levél adassék az én nagyságos uramnak Botthyáni Ferencznek.“ (Levél 1530-ról. Szalay Ág. 400 m. 1.) stb. – Ide tartoznak azon ik-es igék is, melyek nem a föntebbi osztályokhoz tartoznak, mindazáltal, mindig némi szenvedést, önkénytelen állapotot jeleznek és mindig a föntebbi szenvedő igék szerént ragoztatnak, mint: látszik, hallik, érzik, hajlik, botlik, vérzik, ötlik stb. Ezeket középszenvedők-nek vagy csak középigék-nek nevezzük, minthogy a cselekvő és szenvedő igék közt mintegy közép helyet foglalnak, pl. záratik külszenvedő, záródik belszenvedő, zárkozik közép ige. Legújabban a külszenvedők helyett nagyon elharapódzott a ,lett’ szó használata némely Dunántuli szójárásból, a mely ugyan a ,wurde’, német szenvedő igék segédigéjére emlékeztet, azonban némelyek azt tartják, hogy ha létezik írva van, épen oly jogosult az írva lett is. Véleményünk szerént bár ezt tagadni nem lehet, mindazáltal a magyar nyelvben akár egyik akár másik külszenvedői alakkal csak igen csinján kell élnünk, minthogy az a legtöbb esetben mind a jóhangzás, mind pedig a rövidség elvét sérti.
