TISZT
TISZT, (tisz-t) fn. tt. tiszt-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Hivatali állapot és rang, mely az illető személynek a társadalomban, vagy bizonyos testületben mások fölött némi fényt, díszt, erkölcsi becset, hatást kölcsönöz. Nehéz a szegénynek tisztre hágni. (Km.). Magas tisztre vágyni, törni, jutni, felkapni. Tisztet viselni. Tisztét letenni. Tisztéből kitenni valakit. 2) Az emlitett hivatallal, ranggal járó teendők, kötelességek és jogok. Tisztében eljárni. Tisztét teljesíteni. Ez tisztemben álló dolog. Ez tisztemhez nem tartozik, tisztemmel nem egyezik. Tiszt szerint cselekedni. Tisztéről elfeledkezni, Tiszte ellen véteni. Ha fölvetted a tisztet, el is járj benne. (Km.). Köntöst a testhez, tisztet a tehetséghez kell szabni. (Km.). „Mi is azért ő felsége után szeretettel kérjük s – intjük is tisztönk (írva: tisztiönk) szerént kegy(elme)teket.“ Gr. Eszterházy M. nádor 1643-ban. (Magyar Tört. Tár 179. l.). 3) Maga azon személy, ki bizonyos ranggal díszített és kötelezettséggel járó hivatalt visel. Országkormányi, hatósági, polgári, urodalmi tiszt. Különösen, a hadseregben a közvitézek fölött kisebb nagyobb rangban álló személy. Katonatiszt, hadi tiszt. Altisztek: szabados, tizedes, őrmester. Feltisztek: hadnagy, százados v. kapitány. Törzstisztek: őrnagy, alezredes, ezredes. Huszár, vértes, dsidás, gyalog, vadásztiszt. Tüzér-, utász-, mérnöktiszt.
Véleményünk szerint e szónak eredeti első jelentése az erkölcsi fényre, kitüntetésre, ékességre vonatkozó dísz, (decus, ornamentum), melyből t utótéttel lett diszt, s keményebb hangoztatással tiszt. (V. ö. TISZTELENÍT). Tudniillik szokása nyelvünknek az sz, s, cs véghangu gyököket és törzsöket t-vel vagy k-val megtoldani, mint: válasz választ, arasz araszt, eresz ereszt, mész meszet, máz maszat, tövis tövisk, viasz viaszk, varacs varacsk, lucs lucsk, lust stb. Továbbá a d keményebb t-re szeret változni, mint: dobzódik tobzódik, dukmál tukmál, duska tus, dok tok, dombéroz tombol, devernya tivornya, derécsel terécsel, dömöszöl tömöszöl stb. A tiszt tehát, mennyiben a disz gyökből származik, észtani rendben jelent először diszt adó, erkölcsi becscsel járó társadalmi állást, rangot, honnan a tisztes, tisztesség, tisztel, tisztelet, tisztelendő származékok; másodszor, azon állással járó kötelességet; harmadszor, átv. érteményű, melynél fogva az állapottal az állapotot viselő személy azonosíttatik, s ez nyelvünkben nem ritkaság, pl. tanács, consilium, és consiliarius; méltóság dignitas és dignitarius; hatóság, potestas és magistratus; őr vigilia és vigil; őrizet custodia, és militia custodiaria. V. ö. DÍSZ, és TISZTA.
