VIRÁG
VIRÁG, (vir-ág) fn. tt. virág-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Növénytani értelemban a növények nemző vagyis teremni induló részecskéinek takarója, házacskája, máskép a mag kifejlődhetése végett növő s a bimbóban átalakult, rendszerént a többinél élénkebb szinű levélzet, melyen a növények mesterséges osztályozása (Linne rendszere) alapszik. A tökélyes virág négy fő részből (szervből) áll: a virág külső zöld takarója a csésze (calyx); az ezen belül eső élénkebb szinü levelekből (szirmokból) alakúl a bokréta (corolla); a bokrétán ismét belül virágport tartalmaz a poroda Gönczy Pál elnevezése szerént, vagy hím Diószegi-Fazekas szerént (latin neve: stamen); s legbelül áll a magot termő anya v. nő Diószegi-Fazekasnál, v. terme Gönczy Pálnál (latin neve: pistillum). A szár vagy ág azon részét, melyen a virág van, kocsány-nak (pedunculus) hívják. Mindezek igen sokféle alakban váltakoznak. Alma-, körte-, szilva-, baraczk-, hárs-, dió-, bab-, tök-, dinnyevirág. Bimbóból lesz a virág, virágból a gyümölcs. Fakadnak, nyilnak, fonnyadnak, lehullanak a virágok. 2) Köz nyelven virágnak neveztetnek a bokrétai növényrészek, mennyiben ékes alakjok, és színök, s igen gyakran kellemes illatjok stb. által különösen kitünnek és gyönyörködtetnek. Vörös, piros, fehér, kék, sárga, tarka, pettyes, csikos (szirmú) virágok. Teljes, bogláros, feselő, kinyilt, illatos virágok. Nem minden virágból lesz gyümölcs. (Km.). Kerteletlen virág hamar elenyész. (Km.). Ëgy virág nem hozza meg a tavaszt. (Km.). 3) Általán így nevezzük az ily részekkel diszlő bokor-féle egész növényeket is, milyenek a rózsa, szegfű, viola, tulipán stb. Kerti, mezei, erdei virágok. Innét e nevet viselik több növénynemek, és fajok. Gyöngyvirág, csillagvirág, boglárvirág, harangvirág, tányérvirág, buzavirág stb. Virágot ültetni, tenyészteni, oltani, bujtani, nemesíteni. Virágokból koszorút fűzni. 4) Virágot utánzó mesterséges mű. Virágokat csinálni, rajzolni, festeni. A kelmékbe virágokat szőni, hímezni. Az írott virágot sokan dicsérik, de senki sem szagolja. (Km.). 5) A köz szokás, különösen a költői nyelv több átvitt, és képes kifejezésekben használja: a) Jelenti az arcznak élénk, egészséges, szép szinét. Arczán virágok, liliomok nyilnak. Arcza rózsáit elhervasztotta, letépte a bú, a fájdalom, a betegség. Jelent b) A virághoz hasonló fiatalságot, zsenge ifjuságot, deliséget. A menyecske nyiló virág. (Népd.). Élete virágában meghalt. Vad örömek között húllatja ifjusága virágát. c) A maga nemében kitünő diszűt, szépségűt, jeleset. Ő az iskolai ifjuság virága. Mohácsnál elesett a magyar nemesség vírága. d) Élvezeti örömet, gyönyört. Az élet ösvényén virágokat tépni, szedni. Minden léptét virágok fűszerezik. e) Továbbá gúnyos ért. halál virága, (Pázmánynál is) ősz haj; akasztófa virága, akasztani való gazember. f) A költői és szónoki nyelvnek ékesebb, czifrább, czikornyás részei, kifejezései. Magyarság virága. Beszéde teli volt virágokkal. g) Bizonyos testek finomabb részei, pl. a vegyészetben azon repülékeny részecskék, melyek a durvábbaktól elválva fölszállanak, milyen a kénkővirág, v. kénvirág. h) A festőműhelyekben a felolvasztott indigónak szép kékes habja. i) A viasz gyertyákat kiverő, és színeiket elhomályosító vékony lisztforma por. k) A megromlott bor szinén keletkező fehér foltocskák. Innen átv. az iszákosok arczbőrét kiverő foltok, borszeplő, borvirág.
Elemzésére nézve l. VIR, (1).
