Abd ul Aziz,
Abd ul Aziz, török szultán, szül. 1830., megh. 1876. Bátyja Abdul Medsid halála. után, 1861-ben tépett a trónra. A régi szokás ellenére nem ölette meg elődjének fiait és annyiban is szakított az oszmán hagyománynyal, amennyiben saját, azoknál sokkal fiatalabb fiát, Izzeddint szánta utódjául. Mint uralkodó nem igazolta a belé helyezett várakozásokat. Tanácsában és palotájában élesen állottak egymással szemben az ó-török és a nyugathoz hajló uj-török párt; kormánya majd angol, majd orosz befolyás alá jutott, anélkül, hogy ő erélyesen irányt birt volna szabni. Utazása Párisba 1867-ben nem jelölte a reformok kezdetét, mint remélték, hanem a szultán különben is erős tékozlási hajlamának fokozása által még hozzájárult az állam pénzügyi bukásához. Sem a közigazgatás, sem a keresztények és mohammedánok közt való viszony nem javult, az állam már nem birta fizetni adósságainak kamatait és a helyzet annál veszedelmesebb lett, mert még a hadügy és tengerészet terén is, mire A. sok gondot és költséget fordított, csakis külső volt az eredmény. Az 1868-iki krétai, majd az 1875-iki boszniai és hercegovinai lázadás világosan mutatták a birodalom gyöngeségét. Mindenütt anarchia volt, a szultán pedig egészen Ignatjevnek, az orosz követnek befolyása alá jutott. A török hazafias párt csak a szultán bukásában látta az üdvöt és miután a szofták felkelése 1876 május 11-én uj kormány kinevezésére birta A.- t, magok e kormány fejei május 30-án lemondásra kényszerítették őt és öcscsét Muradot kiáltották ki utódjának. A szerencsétlen A. néhány nap mulva, mint akkor állították, maga vetett véget életének. Öt évvel később Midhát és Nuri pasákat a rajta elkövetett gyilkosság miatt halálra itélték, de nem végezték ki, hanem Arábiába száműzték.
