Acne rosacea s. rosea

Teljes szövegű keresés

Acne rosacea s. rosea (rézpír, rézorbánc. rezes orr), idült bőrbetegség, mely azzal jellegzetes. hogy a bántalom kezdődő szakában az orr csúcsán. esetleg a pofákon, a homlokon és az állon v. eme helyeknek csak egyikén sötét ibolyavörös, tartós foltok jelentkeznek, melyeket részben tágult véredények, részben pedig zsirtüszegek okoznak. A bántalom előrehaladásával a foltok helyén kisebbnagyobb göcsök lépnek fel, melyek félgömbszerüen egymás mellé sorakozva, v. hosszukás képletekké átalakulva, a bőr felületet egyenetlenné teszik. A göcsök annyira nagyobbodhatnak, hogy mogyoró-. egész diónagyságu dudorok képződnek, melyek az orrt eléktelenítik (l. Rhinophyma). Az A. rosacea többnyire már meglett férfiaknál vagy nőknél fordul elő. heletkezésének oka állítólag rendetlen életmód, főleg szeszes italok mértéktelen élvezete, habár elég gyakran észlelhető e baj egészen mértekletes életmódot folytató embereknél is. Állandó vagy huzamosabb ideig fennálló gyomorhurut elősegíti e bántalom kifejlődését. Gyógykezelése az életmód rendezésén és az esetleg fennálló gyomorhurut gyógykezelésén kívül, helybeli, az úgynevezett scarificatio; megfelelő műszerrel (scarificator) apró felületes, párhuzamos vágások által a tágult véredényeket megnyitják; utólag gyengén összehuzó szereket tartalmazó folyadékkal való mosások vagy kenőcscsel való befedések ajánlatosak. Ily gyógyszerek az ólomvíz, Burov-féle oldat, boraxoldat, kénkenőcs stb.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem