Afónia
Afónia (gör.), hangtalanság, vagyís a hangnak teljes hiánya, amit azonban nem szabad a beszédhiánynyal v. a némasággal összetéveszteni, miután a beteg legtöbbször susogva bár, de mégis képes magát megértetni. Az A. voltaképen a gégében vagy a gégén kivül székelő különböző kóros folyamatoknak egyik tünete. Az A.-nál a beszélőképesség épsége mellett a hangképzés van megakadályozva. Oka részben a hangszalagok rezgésképességének és feszülésének megváltozásában, részben, a gégeporcok mozgási rendellenességében rejlik. Mindezeket pedig izom és idegkészülékek kötvetítik. A rezgésképesség megváltozását a hangszálak betegsége, mint hurutok, lobos duzzanatok eredményezhetik, máskor ismét fekélyesedések és újképződések, beidegzési zavarok, mint hűdések v. görcsök idézik elő. Az A., mely rögtön v. lassu módon keletkezhetik, állandó és mulékony lehet, a szerint, amilyen az alapbántalom, mely okozza. Létrejöhet hangtalanság az által is, hogy a gége működése p. a tűdőnek megbetegedése által van akadályozva, amidőn a hangképződéshez szükséges kilégzési légáram felette csekély. Gyakran látunk hangtalanságot fellépni hiszterikus nőknél heves lelki felindulások után kimutatható behatás nélkül is. Az afónia diagnózisának felállításánál a gégetükör vizsgálat nyujt felvilágosítást. Ha központi idegrendszerbeli gyógyíthatatlan elváltozások, rossz; indulatu újképlődések, vérértágulatok stb. szolgálnak alapul, javulást várni nem lehet, mig hurutos, lobos állapotok v. túlműködés folytán keletkezett hangtalanság, továbbá a hiszterikusok; A.-ja elmulhat. A gyógykezelésnek az alapbántalom ellen kell irányulni. Kétségtelen, hogy a gégeizmok és idegek hűdése által okozott A.-nál első sorban a villamozás tesz kitűnő szolgálatot.
