Arminiánusok.

Teljes szövegű keresés

Arminiánusok. A szigoru kálvinizmus ellenzői, a hollandi református egyházban előbb párt majd külön felekezet. Alapítójuk Arminius Jakab (1560-1609), hollandi néven Van Harmen. Mint lejdai hittanár (1609) lágyítani akarta az isteni elővégzet (praedestinatio) és kegyelem tanát e miatt összeütközésbe jött tiszttársával Gomár Ferenccel, s a belga hitvalláshoz ragaszkodó lelkészekkel és tanárokkal. A szélesbűlő vita alatt halt meg (1609) Arminius. Utána tanítványa Episcopius Simon (1583-1643), szintén lejdai hittanár állott a párt élére, hozzá csatlakozván Uytenbogard, Bertius, Venator Grevinchovius, benyujtották a hollandi rendekhez 1610-ben « Remonstrantia» nevű hitvallásukat öt cikkben, kérvén a belgiumi hitvallás átnézését és nézeteiknek türelmet. Az «Öt Cikk» lényege, hogy az ember üdve nem egyedül az isten elővégzetétől függ, mint a szigoru kálvinisták tanították hanem az emberi akarattól is, ez levén az isteni kegyelem elfogadásának egyik tényezője E kérvényről szokták az arminiusokat remonstránsoknak is nevezni. A Gomaristák «Contraremonstrantiá»-val válaszoltak. A hágai értekezleten (Collatio. 1611) csillapodás elérhető nem volt. Uytenbogard a remonstránsok védelmezését a polgári hatóságtól várta, kit arra jogosítottnak tartott s efelől könyvet irt. E művét cáfolta Ruardus. A köztársasági államforma fentartásáért küzdő politikai párt főemberei, az agg Oldenbarneveld János nyugalmazott államtanácsos, Hugo Grotius rotterdami ügyvéd támogatták a remonstránsokat, sőt Grotius De jure summarum potestatum circa sacra értekezésében (1613) fejtegette az állam jogát a vallásközi béke megóvására. A rendek csakugyan helyeselték (1614) a remonstránsok kérelmét s mindkét félre kötelező parancsolatot bocsátottak ki a barátságos vitatkozás és kölcsönös szeretet érdekében. E parancs ellenében Bogerman és Sibbrant kontraremonstránsok azt bizonyítgatták irataikban, hogy világi hatóságnak semmi joga nincs vallásügyi kérdésben rendelkezni; ez ellen adta ki Hugo Grotius cáfolatul Pietas Ordinum Hollandiae c. művét. A politikai párt bele vegyülése a hittani vitát viharosabba és szenvedélyesebbé tette, mert a Gomaristák és a nép zöme Orániai Móric helytartó köré sorakoztak, ki fejedelmi jogát akarta megszilárdítani (Orangisták). A fejedelem a Gomaristák által sürgetett nemzeti zsinatra, mint illetékes testületre, utalta a vitás hittani kérdés megoldását.
Igy hivatott egybe a hires dortrechti nemzeti zsinat 1618 november 13-ára, s mivel arra meghivattak a külföldi ref. egyházak is Angol-, Skót-, Francia-, Németországból és Svájcból, a zsinat egyetemes református jellegűvé lett, az általa alkotott 83 kánon a református ortodoxia egyik hitvallásának szokott tekintetni. E zsinat félévig tartott, 180 üléssel elnöke volt a szigoru kálvinista lelkész Bogerman János: tagjai voltak 5 hittanár, 36 lelkész, 20 presbiter (világi) és külföldről 24 képviselő. A megidézett remonstránsok vádlottaknak tekintettek; vezéröknek Episcopiusnak azon javaslata, hogy az eddigi kálvinista tanok cáfolásával nyissák meg a tárgyalást, elvettetett s csak saját álláspontjuk védelme engedtetett meg; midőn ez eljárás ellen keményen kikeltek, a zsinatból kizárattak. Távollétökben tanaik veszélyeseknek itéltettek, s a dortrechti kánonokban a remonstránsok öt cikke elvettetett. A híres öt cikk tartalma következő: 1. Isten azokat rendelte örök üdvre, kikről előre látta, hogy a hitben mindvégig megmaradnak, vagyis az elővégzet feltételes és egyetemes, azaz minden emberre kiterjedő. 2. Jézus halála által minden egyes ember bűnéért eleget tett, de csak a benne hivők részesülnek az elégtétel hasznaiban. 3. A hit és megtérés isten ajándéka. 4. De a kegyelem, mint isten ajándéka, hatálytalan marad, ha a bűnös ember akarata annak ellenszegűl. 5. Tehát a hit és kegyelmi állapot elveszthető. A végzés előtt meghajolni nem akaró remonstránsok, mintegy 200 lelkész, hivatalaikból letétettek, és száműzettek. Politikai indokból az agg Oldenbarneveld a spanyolokkal tartás gyanúja miatt halálra. Grotius örökös fogságra itéltetett, Orániai Móric halála után (1625) állt be ujabb fordulat. Utóda Henrik, biztosítottnak érezvén trónját, nagyobb türelmet tanusított, a száműzöttek visszatértek, visszajött Episcopius Franciaországból, tanára lett az arminiánusok első főiskolájának Amsterdamban (1634), ő irta meg 25 cikkben az arminiánusok hitvallását (Declaratio Sententiae Pastorum, 1622), és ennek védelmét (Apologia, 1629) a kontra remonstrans Polyander, Rivetus, Valaeus és Thysius birálata (Censura) ellen. Az arminiánizmust a francia református egyházban l. Amyraut.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT