Börtönkongresszusok.
Börtönkongresszusok. A kongresszusok sorát, melyeknek tárgyát a börtönügy is képezte, Olaszország nyitotta meg 1841. Firenzében, 1842. Pádovában, 1843. Luccában tartott kongresszusaival. Nemzetközi kongresszusok a m.-frankfurti 1846. és 1857. és a brüsszeli 1847. Ezeknél jóval nagyobb jelentőségüek azonban: I. a londoni 1872. amelyen a magánelzárás hívei Eckert, Stevens, Varrentrapp mérkőztek a progressziv rendszer híveivel, nem éppen ez utóbbinak hátrányára; II. a stockholmi 1878., melyen a magyar kormányt Csemegi Károly, akkor igazságügyi államtitkár, a horvát kormányt Tauffer Emil·a lepoglavai fegyintézet igazgatója képviselte s melyen a fokozatos v. u. n. ir rendszer határozott diadalra jutott. Nagybecsü határozatai lényegileg a következők: 1. a fegyintézetek igazgatóságának bizonyos diszkrecionárius hatalma legyen; 2. a szabadságvesztés-büntetések a lehetőségig egyenlősíttessenek oly értelemben, hogy a különbségek csak az időtartam hosszuságában s a szabadság visszanyerése után érvényesülő jogi következményekben nyilvánuljanak, kivételt képeznek egyrészt az alsóbb rendü, jelesül kihágási, másrészt nem aljas indító okokra visszavezethető cselekmények miatt kiszabandó büntetések. Ezen elvnek megfelelően a magyar btkv.-ek büntetési rendszere, melyek ötféle szabadságvesztés büntetést ismernek (fegyház, állam fogház, börtön, fogház, elzárás), igen célszerüen három börtönnemre volna redukálható: úgymint börtön (a bűntettekre és vétségekre), államfogház (mint ú. n. custodia honesta, a nem aljas indító okokon alapuló büntettekre és vétségekre nézve), elzárás (a kihágásokra nézve); 3. központi börtönfelügyeleti hatóság felállítása; 4. nemzetközi börtönügyi statisztika fejlesztése; 5. feltételes szabadonbocsátás; 6. rabsegélyző egyletek; 7. csavargó, koldus gyermekek s a koruk miatt büntetés alá nem vehető serdületleneknél a pót- v. kényszernevelés, első sorban alkalmas családoknál való elhelyezés útján, másod sorban ily célra alapítandó magán- v. nyilvános intézetekben, amelyekben a családi vagy a kaszárnya-rendszer elfogadása a körülményektől függ vala; 8. a kiadatási szerződéseknek reviziója a bűntett ellen való nemzetközi védelemben elérendő szorosabb egyetértés érdekében; 9. a visszaesés megakadályozására szolgáló intézkedések, kiemeltetvén jelesül a javitó börtönrendszer, rövid tartamu szabadságbüntetéseknek a szokásból vétő bűntettesekkel szemben való minél gyérebb alkalmazása, a visszaesésnek súlyosabb büntetendősége.
III. A római kongresszus 1885., amelylyel egyidejüleg az első antropologlai nemzetközi kongresszus is ülésezett s amelyen Magyarországot a börtönügynek oly, kiváló jelesei, minők László igazságügyminiszteri tanácsos és Tauffer Emil, a lepoglavai fegyintézet igazgatója képviselték. Az ezen kongresszus elé terjesztett kérdések, a kongyesszus három osztályának (törvényhozási, börtönügyi, rendőri) megfelelően három osztályba soroztattak. A rendkivül érdekes kérdések, a következők: A osztály: 1. a polgári és politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése a helyes büntetési rendszerrel összeegyeztethető-e ? Válasz: Igen, ha határozott időtartamu, s ha az elkövetett tett köz- v. jogos magánérdekek hátrányára való viszszaélés veszélyét igazolja; 2. a biróságnak a büntetés kiszabása körül megengedendő latitude kérdése. Az ú. n. határozatlan tartamu büntetéseket hozták ezzel napirendre, abból az elvből indulván ki, hogy a büntetés tartalmát egyedül a bűnös individualitása határozza meg s így a büntetési tartamnak a biró által való meghatározása megszüntetendő, azaz a büntetés tartamát ellenkezőleg, a börtönhatóság az elitéltnek magatartása, javulása szerint határozza meg. A kongresszus azonban nem ment bele a merész újításba s kimondotta; hogy a büntetésnek legmagasabb és legkisebb mértékét a törvénynek kell meghatároznia. A maximumon túl a biró nem mehet, a minimumon alul azonban rendkivüli enyhítő körülmények fenforgása esetén leszállhasson (egészen a magyar btkv. rendszere). Ha továbbá a törvény a nem aljas indító okokból származott bűntettekre külön büntetési nemet állapít meg (Ilyen p. a magyar államfogház), a biró jogosítva legyen erre a büntetésnemre áttérni, valahányszor úgy találja, hogy a bűnös nem aljas rugókból cselekedett, 3. Abban a kérdésben, hogy a szülőknek felelőssége a gyermekeik által elkövetett bűnös cselekményekért minő elbirálás alá essék, indítványozták a pénz- sőt szabadságvesztés-büntetés alkalmazhatását; a kongresszus azonban a szülőknek a szülői hatalomtól határozott időre való megfosztását mondta ki ez esetben. 4. A bűnösség felismerésének lehetetlensége miatt felmentett fiatal vádlottakat a biróság javító-intézetbe való elhelyezésre itélheti. Az elhelyezés tartamát a biróság határozza meg s azt bármikor megszüntetheti a meghatározott tartam lejárta előtt, ha az elhelyezésnek indító oka elenyészett; feltételes szabadságra bocsátásnak itt is helye van. A biróság a fiatal bűntettesek ellen kimondott szabadságvesztés-büntetésnek is javító-intézetben való kitöltését rendelheti el. Az I. osztályba felvett további két kérdést, melyeknek egyike a rövid tartamu szabadságvesztés-büntetéseknek némely esetekben alkalmazandó helyettesíthetésére vonatkozott: p. közmunka letartóztatás nélkül; birói dorgálás helyi kiutasítás másika pedig a szokásszerü orgazdák célszerübb megbüntetésére vonatkozott, a jövő kongresszusra halasztották. A II. és a III. osztályban felvetett kérdések közül legérdekesebbek azok, melyek a magán elzárás elvére alapított fegyintézetek építési módjára; a vizsgálati fogság s a rövid tartamu szabadságvesztésbüntetések végrehajtására szánt börtönök miként való szervezésére; a letartóztatottaknak élelmezésére; a fegyintézeti munkára; az elbocsátott foglyok számára felállítandó menedékhelyekre; a kóborlás ellen foganatosítandó intézkedésekre vonatkoznak stb.
IV. A pétervári kongresszus 1890. A legfontosabb kérdések kerültek napirendre; kiemeljük belőlük a következőket: 1. a kiszolgáltatási szerződésekben szereplő bűntetteknek egyforma elnevezése óhajtandó, de a törvényhozások jelen állapotában lehetetlen; 2. a részegség önmagában tekintve nem büntetendő, csak amennyiben közbotrányt okoz, de itt is a szándékolatlan lerészegedés kivételével. Büntetendő másnak nyilvános helyen való lerészegítése s az, ki már részeg embernek italt ad, különösen a korcsmárosok. A részeg állapotban elkövetett büntetendő cselekményeket illetőleg; a nem teljes részegség a beszámítást nem zárja ki, a teljes részegség igen, kivévén, a) ha a lerészegedés már önmagában a büntető törvénynek megsértését képezi és b) ha az illető tudja, hogy részeg állapotában büntetendő cselekményt követ el v. követhet el; az első esetben a büntetendő cselekmény szándékos gyanánt büntetendő; a második esetben gondatlanságból elkövetett gyanánt; 3. a birói dorgálás mint büntetés nem mellőzendő, a büntetés végrehajtásának felfüggesztése vagyis az ú. n. feltételes elitélés csak kihágásoknál alkalmazandó. Ez utóbbi kérdésben a leghíresebb s európai nevü kriminalisták egymástól eltérő nézeteket vallottak. A feltételes elitélés ellen oly férfiak szállottak sikra, mint Nocito, Bousa, Illing, Pols s a német Kirchenheim. De mellette nyilatkoztak Pessinával az élén Canonico, Alimeria és Dreyfus; 4. a büntető eljárást kizáró büntétőjogi kiskoruságot, mely nálunk a .12-ik évig terjed, a kongresszus osztályülése a 16-ik életévig kiterjesztendőnek javasolta; a közgyülés a kérdésnek eldöntését a legközelebbi kongresszusra halasztotta; 5. a szokásszerü magyar btkv. szerint üzletszerü orgazdaság a törvényhozások különös figyelmét igényli; 6. vannak javíthatatlan egyének, de a javíthatatlanság felismerése szerfölött nehéz s azért e fogalomnak a tételes törvényekben való értékesítése veszélyes. A törvények szigora ellenben a visszaesés ellen forduljon, mely a javíthatatlanságnak legbiztosabb. kritériuma. Úgy a római, mint a pétervári kongresszuson, a nemzetközi börtönügyi kiállítások a börtönügynek,a társadalmi védelem e kiváló fontosságu tényezőjének haladását kedvező színben mutatták be.
