Ciszalpin köztársaság.
Ciszalpin köztársaság. Ez a neve a cisz- és transzpadáni köztársaságból alakult és Ausztria által a campoformioi békében elismert olasz államnak, melyet Bonaparte tábornok 1797 jul. 9-én köztársasággá kiáltott ki. Magában foglalta Lombardiát Mantovával, Bergamót, Bresciát és Cremonát, Veronát és Rovigot, a modenai hercegséget, a massai és carrarai hercegségeket és a pápai birtokhoz tartozó Bolognát, Ferrarát és Mesolát, végre a Romagnát. Ugyanezen év okt. 22. óta Napoleon még Veltlint Bormioval és Chiavennával a graubündeni svájci kantont is a köztársasághoz csatolta, melynek nagysága kitett összesen 43 000 km-tert, 31/2 millió lakossal. Milano volt fővárosa, melyben a direktorium öt tagja és a törvényhozó testület, továbbá a 80 főből álló tanács és egy 160 tagu nagy tanács székelt, A C. véd- és dacszövetség s kereskedelmi szerződés értelmében szoros viszonyban állott Franciaországgal, melynek hadai a köztársaságot megszállva tartották. Bonaparte nevezte ki az első direktoriumot. A francia forradalom vivmányait ez uj államra is kiterjesztették. 1799-ben a szövetséges oroszok és osztrákok megdöntötték ugyan a köztársaságot, melyet azonban Bonaparte az 1800. marengoi győzelme után azonnal helyreállított. Ez alkalommal a köztársaság uj alkotmányt nyert, 50 tagból álló tanácscsal (Consulta) és egy 9 főből álló végrehajtó hatósággal (Governo). 1800 szept. 6. a navarrai és tortonai területtel nagyobbították a köztársaságot, melyet Ausztria és lunevillei békében ujból elismerni volt kénytelen. 1802 jan. 2. az «Olasz köztársaság»-féle cimet kapta s Bonapartét választotta meg első elnökéül, d'Erile Melzi Ferencet pedig alelnökéül. De már 1805 márc. 17. megszünt létezni; e napon ugyanis I. Napoleon császár a köztársaság részéről küldöttség által felajánlott olasz királyság koronáját elfogadta. Ez az uj ország azután 1814-ig, a franciáknak Olaszországból való kiszorításáig állott fenn.
