Drouyn de l'Huys
Drouyn de l'Huys (ejtsd: druen dö lüi) Eduárd, francia államférfiu, szül. Párisban 1805 nov. 19. megh. 1881 márc. 1. A Louis le Grand kollegiumban tanult Párisban, 1825. pedig u. o. a jogot végezte s tanulmányainak befejezése után a diplomáciai pályára lépett. Kezdetben követségi attaché volt Madridban, 1833-36-ig titkár Hágában s aztán ügyvivő a spanyol udvarnál. 1840. a kereskedelmi ügyek igazgatójává nevezték ki a külügyminiszteriumban s 1842. pedig a kamarába választották. Miután itt Guizot politikáját ellenezte, hivatalától megfosztották s ekkor a D. a miniszteriumot és a kamara többségét korrupciója miatt hevesen megtámadta s a reformmozgalmakban, amelyek aztán a juliusi monarkiát megdöntötték, élénk részt vett. Ezután mind az alkotmányozó, mind pedig a törvényhozó testületbe beválasztották, hol mindig a jobbpárttal szavazott; 1848 májusban pedig a külügyi bizottság ülnökévé nevezték ki. Bonaparte Lajos elnöksége alatt 1848 dec. 20. elvállalta a külügyi minisztérium vezetését s 1849 jun. mint rendkivüli követ Londonban időzött; azután az átmeneti kabinetben 1850 jan. 10-24. ujból a külügyeket vezette s közreműködött az 1851 dec. 2. államcsiny előkészítésében. Az államcsiny után Napoleon kinevezte szenátornak, 1852 jul. 28-án pedig megint külügyminiszter lett. Ezen állásban különösen a béke fentartása érdekében munkálkodott s a krimi háboru kikerülhetetlen kitörése után 1855 ápr. a bécsi kongresszus megtartását sürgette, s midőn ez eredménytelenül feloszlott, tárcájáról lemondott. 1856. szenátori méltóságát is letette, mivel a császár ezen testületet a kezdeményezés hiányával vádolta. Szabad idejét Hstoire diplomatique de la crise orientale (Brüssz. 1858) cimü munkájának megirására fordította, melyben a keleti kérdésben való magatartását védelmezte. D. 1862-ben a császár kérelmére ujból elvállalta a külügyminisztériumot s habár Ausztriának és a kuriának barátja volt, 1864-ben mégis megkötötte Itáliával a szeptemberi konvenciót. Lengyelország és Dánia érdekében kifejtett buzgósága és közbenjárásai azonban eredménytelenek maradtak. A német kérdésben arra törekedett, hogy Franciaország számára a déli államszövetség felett fenhatóságot szerezzen, további célja a Rajna balpartjának megszerzésére irányult. De midőn Bismarck 1866 aug. a francia követeléseket visszautasította: Napoleon császár (nem lévén elkészülve a Poroszországgal viselendő háborura), D. eljárását hibásnak mondta és miniszterét dezavuálta, minek következtében D. szept. 1. beadta lemondását. Ezentul földmíveléssel és gyarmatügyi kérdésekkel foglalkozott. V. ö. d'Harcourt, Les quatre ministéres de M. D. (Páris 1882), Grande Encycl. XIII.
