Dudafürt
Dudafürt (növ.), pattantyufa, varjuköröm, Colutea Tourn. vitorlásvirágu, tövistelen cserje, ritkán kóró, páratlan szárnyaltan füzött apró levelkékkel, a levelek tövében diszlő sárga v. pirosas fürtös virágokkal. Hüvelye cséklyés, vékonyhéju, felfuvódott, s megnyomva hangosan kipattan, szintén fürtös. Európa és Ázsia mérsékelt és subtropikus vidékein 8 faja (hazánkban vadon csak egy) terem. A pukkantó D. (C. arborescens L., C. hirsuta Roth, lencsefa, hólyagos borsófa) 2-4 m. magas bokor, hazánkban, Európa közép és déli tájain s a Kelet É-i részein gyakran csinos bokor. Virága sárga, hüvelye gyakran 5 cm. hosszu. Nyár elejétől őszig virít, gyakran diszbokornak ültetik. Levélkéje a német v. hamis szennalevél (folia Sennae Germanicae) kellemetlen keserü izü, hashajtó természetü; szennalevél helyett ajánlják. Keserü magva hánytató. Fiatal hajtása sárgára fest, fája finom esztergályos munkára alkalmatos. A C. orientalis Mill. (C. cruenta Ait.) Dél-Európa, Kelet és Tatárország alacsony cserjéje, lombja halaványzöld, virága szennyes piros, hüvelye a csucsán nyitott. Gyakori diszbokor, de valamivel gyengébb, mint az előbbi. A C. Haleppica Lam. Aleppo mezeinek cserjéje, állítólag ebből volt Mózes vesszeje.
A pukkantó dudafürt virágzó ágacskája, alatta középen a virág, ez alatt a him meg az üres kehely, két oldalt a felhuzódott hüvely, a jobb oldalon levő hosszant metszve a magvakkal.
