Dufaure
Dufaure (ejtsd: düfór) Gyula Armand Szainszló), francia államférfiu, szül. 1798 dec. 4. Saujonban (Alsó-Charente), megh. Párisban 1881 jun. 28. 1824 óta mint ügyvéd működött Bordeauxban, 1834. a kamarába lépett és az alkotmányos szabadelvü párthoz csatlakozott. 1836-ban a Thiers-minisztérium államtanácsossá nevezte ki, de Thiers bukása után lemondott állásáról és az ellenzékhez csatlakozott. 1839-ben rövid ideig birta a közmunkaminiszteri tárcát, de azután ismét ellenzéki állást foglalt el s 1844. egy középpártot teremtet, melynek feje lett. 1848. mint a nemzetgyülés tagja, őszintén csatlakozott a köztársasághoz s mint belügyminiszter 1848 szept. végétől dec. 20-ig Cavaignac jelöltségét támogatta Napoleon Lajossal szemben. 1849 junius 2-án ismét átvette a belügyminiszteri tárcát, de már okt. 31. lemondott és a tengerészeti bizottság elnöke lett. Az 1851 dec. 2-iki államcsiny után visszavonult a politikai élettől s csakis mint ügyvéd működött III. Napoleon bukásáig. 1871 febr. 16. ő tette a bordeuxi nemzetgyülésbe azt az indítványt, hogy a francia köztársaság végrehajtó hatalma Thiers kezébe tétessék le. Thiers alatt, mint igazságügyminiszter, közreműködött barátjának kedvelt eszméjének létesítésén, hogy a mérsékelt köztársaság két törvényzozó kamarával megállapíttassék. Thiers lemondása után D. is visszalépett s mint mérsékelt köztársasági, azon volt, hogy az 1875-ki alkotmány éeltbelépjen. 1875 márc. 10. a Buffet-kabinetben átvette az igazságügyi tárcát, 1876 márc. 9. pedig ő maga alakított uj, mérsékelt l iberális minisztériumot. A kamara többsége mindazonáltal radikális politikát sürgetett, amiért ő ugyanazon év dec. 12. beadta lemondását. A Broglie-Fourton-féle reakcionárius minisztérium alatt szilárdsága és a köztársaság iránt tanusított hüsége által ismét oly népszerüségre emelkedett, hogy Mac Mahon elnök Broglie bukása után 1877 december 13. D.-ra bizta az uj miniszterium alakítását. Mac Mahon lemondása után D. az antiklerikáls kamaratöbbséggel nem értvén egyet, Grévy elnöknek beadta lemondását. Ezóta a szenátusban vezérelte a konzervativ köztársaság hiveit. Mint magánember is köztiszteletnek örvendett. V. ö. Picot, M. D. sa vie et ses discours (Páris, 1883).
