Dulcigno
Dulcigno (ejtsd: dulcsinnyo), törökül Olgun, albánul Ulkjin, szerbül Mrkovics, görögül Dulcuni, a régiek Olciniuma, 1880-ig Szkutari török vilajethez, most Montenegróhoz tartozó kikötő város az Adriai-tenger partján, a Bojana torkolata közelében, mintegy 2000 lak., akik nagyobbára halászok, kitünő bárkákat készítenek és olajjal meg fával kereskednek. A szük és meredek utcákból álló helységet egy erőd védelmezi. Az É-i szeleknek kitett kikötőbe nagyobb mint 200 tonnás hajók nem evezhetnek be. Tőle É-ra van a mélyebb Val-di-Noce nevü kikötő. D. még 1180., bár a körülötte fekvő vidék már a szlávoké volt, a bizanci birodalomhoz tartozott; valamivel későbben a szerbek foglalták el, Dusán István halála után pedig a zétai Balsák. 1421. a velenceiek, 1571. pedig a törökök birtokába került; ezeknek uralma alatt hires kalózfészekké vált, melyben 1850-ig keresztény embernek megtelepednie tiltva volt. 1781 aug. 4. a velenceiek sulyos vereséget szenvedtek a falai alatt. 1878. az orosz-török háboruban a montenegróiak heves ostrommal bevették, de a berlini kongresszus határozata értelmében kénytelenek voltak ismét kiszolgáltatni. 1880. azonban Montenegro Törökországgal oly értelmü szerződést kötött, hogy Guzinje környékéért megkapta D.-t. A mohammedánus lakosság azonban az átadásról mit sem akart hallani, még akkor sem, midőn az európai nagyhatalmak hajói a város és erőd bombáztatásával fenyegetőztek. A montenegróiak az ostromtól tartózkodtak és a szerződés értelmében a város békés átadását kivánták. Végül Francia- és Németország közbenjárására a porta Dervis pasát küldte ki D. elfoglalására. A török csapatok 1880 nov. 17. a várost körülfogták, heves ostrom után nov. 23. elfoglalták és Montenegrónak kiszolgáltatták.
