Duncker,
Duncker, 1. Ferenc Gusztáv, német politikus, szül. Berlinben 1822 jun. 4., megh. u. o. 18888. jun. 18. Bölcsészeti s történelmi tanulmányokkal foglalkozott, azután pedig könyvkereskedést nyitott. Résztvett az 1848-iki politikai mozgalomban a felkelők sorában mint százados. 1853. megvette a Bernstein-féle Urwählerzeitungont, mely Volkszeitung név alatt nemsokára a szabadelvü ellenzéknek legbefolyásosabb közlönye lett. A porosz alkotmányos viszály kitörésekor (1861) többekkel együtt megalapította a német haladópártot. Politikai tevékenysége mellett fáradhatatlan gondja volt a munkásosztályok anyagi és szellemi jólétének emelésére: 1865 óta vezette a berlini kézművesek egyesületét, 1869. pedig (Schulze-Delitzsch és Hirsch Miksával egyetemben) a német iparosegyesületeket alapította meg. V. ö. Franz D., Lebensbild eines wahren Volksfreundes. Lipcse, 1889.
2. Miksa Farkas, ném. történetiró, szül. Berlinben 1811 okt. 15., megh. Ansbachban 1886 jul. 31. Bonnban s Berlinben tanult. Mint egyetemi hallgató tagja lett egy Burschenschaftnak, amiért hat havi várfogságra itélték. 1839. magántanár lett a hallei egyetemen s 1842. rendkivüli tanárnak nevezték ki. Egy évvel később szerkesztőtársa lett a szabadelvü irányu hallei Allg. Litteraturz.-nak. 1848. a frankfurti parlamentbe választatta magát, 1850. a schlezvig-holsteini testvérnemzet érdekében folytatott agitációt. Ebben az időben irta: Heinrich Gagern (Lipcse 1850) és Vier Monate auswärtiger Politik (Berl. 1850) c. műveit. Bára szabadelvü iránynak csak feltételesen volt hive, a Mannteufel-miniszterium gyanakvó szemmel kisérte lépéseit és ahol tehette, mellőzte a nagytehetségü férfiut. Ez a bánásmód arra birta D.-t, hogy a tübingai egyetemre távozzék, ahonnan azonban már 1859. Berlinbe visszahivták, ahol előbb titkos tanácsosi cimmel magában a miniszteriumban alkalmazták, mely állásban a hivatalos sajtóra befolyt, később pedig az állami levéltár igazgatójává nevezték ki. 1861. Frigyes trónörökösnek előadó tanácsosává tették az ezen év óta ő szerkesztette a mérsékelt alkotmányos szellemtől áthatott trónbeszédeket. Ebben az állásban D. a trónörökös és angol származásu nejének légkörében maga is melegebb barátja lett a liberalizmusnak és az alkotmányos konfliktus napjaiban Bismarck eljárását rosszalta. Később azonban D. helyzete a trónörökös környezetében tarthatatlanná vált és midőn a slezvigholsteini kérdésben a trónörökössel meghasonlott, 1875 elején - elkésve - nyugdijba vonult. A levéltári igazgatóságról már 1874. lemondott. Ezen idő óta a katonai akadémiában tartott felolvasásokat és mint a berlini s müncheni akadémia tagja fejtett ki buzgó tevékenységet. Főbb művei: Origines germanicae (Berl. 1840); Die Krisis der Reformation (Lipcse 1845); Zur Gesch. der deutsch. Reichsversammlung (Berl. 1849); Feudalität u. Aristokratie (u. o. 1858). 1852-57-ig jelent meg főmunkájának I. kiadása, a Gesch. des Alterthums 4 kötetben, mely munka összesen 6 kiadást ért 7 kötetben (1878-83), mihez 1884-86. Droysen sürgetésére még 2 kötet járult. (Az ókor története. 4 köt. Fordította Jónás János.) Apróbb dolgozatai leginkább az ujabb porosz történet, avagy a régi görög történet keretébe tartoznak. Egy részük egybegyüjtve is megjelent e cimen: Aus der Zeit Friedrichs d. Grossen u. Friedr. Wilhelms III. (1876); Abhandlungen aus der griech. Gesch. (1887) és Abhandlungen aus d. neueren Gesch. (1887). D. életét megirta Brode (Berlin 1887) és érdekes, nagybecsü korrajz alakjában hű barátja, Haym R.: Das Leben F. D.-s (Berlin 2 köt. 1891).
