Dyck
Dyck (ejtsd: dájk) Antal, van, flandriai festő, szül. Antwerpenben 1599 márc. 22., megh. Londonban 1641. dec. 9. Szülei jómódu emberek voltak és a fiut, ki a festészet iránt korán hajlamot mutatott, tiz éves korában van Balen festőhöz adták. Körülbelül 15 éves lehetett, mikor Rubens műhelyébe lépett be és 1618. már az antwerpeni festőcéhbe, mint mester fölvétetett. 1620. pár hónapig Angolországban tartózkodott, 1621 október havában Rubens ajánlóleveleivel ellátva, Vanni lovag társaságában Olaszországba indult. Legtovább időzött Genuában, több-kevesebb időt töltött Rómában, Firenzében, Velencében, Turinban és Palrmóban. A legnagyobb hatást a velencei mesterek, Tizián és Tintoretto gyakorolták rá; rendkivül sokat dolgozott és a legelőkelőbb körök kedvenc festője lett, miben művészetén kivül része volt finom, lovagias modorának is. 1625. eltávozott Olaszországból, hosszabb ideig tartózkodott Hollandiában és Flandria némely városában, 1628 kezdetén Antwerpenben találjuk, ahol néhány évet köztiszteletben, megrendelésekkel elhalmozva, rendkivüli tevékenység közepette tölt el. 1632. Angolországba megy; I. Károly király udvari festőjévé és lovaggá teszi, évi 200 font járadékot biztosít neki, ő és az egész udvar elhalmozzák kegyeikkel és megrendeléseikkel. 1634-35. másfél évig Brüsszelben és Antwerpenben tartózkodott, majd visszatért Londonba, hol a tanítványok egész serege köréje gyült, 1639 körül nőül vette Ruthven Máriát, a királyné egyik udvarhölgyét, de a politikai zavargások kitörése elől 1640. nejével Németalföldre, majd Párisba ment. Tulságos munka és kicsapongások annyira aláásták egészségét, hogy kevéssel Angliába való visszatérése után Londonban meghalt.
D. mesterének, Rubennek legkitünőbb tanítványa és ő utána a flandriai festészet történetének legfőbb dísze. Képzelő ereje nem olyan szárnyaló, mint Rubensé; fölfogása, festési módja, szinezése nem olyan merész; művészetének főjellemvonása az a nemesség, szeretetreméltóság, mely valamennyi művében visszatükröződik. Csekélyebb képzelőerejénél fogva bibliai, mitologiai, allegoriai és történeti tárgyu festményei aránylag jelentéktelenebbek; vallásos tárgyu képei közül legszebbek azok, melyekben gyöngéd, elegikus hangulat tükröződik; ilyenek Madonnái, szt. családjai, Krisztus a kereszten, Krisztus siratása. Halhatatlanságát azonban első sorban képmásainak köszönheti, melyek számra nézve is műveinek javarészét képezik. Megvolt benne minden kellék, hogy a legnagyobb képmásfestők egyike legyen. Éles megfigyelőtehetsége, melylyel egy szempillantás alatt felismerte az illető személy jellemzővonásait, egyszerü, benső felfogása, az az elegancia, előkelőség, melylyel alakjait fölruházta, a nélkül, hogy erőtlenné vagy mesterkéltté tette volna őket, rendkivüli forma- és szinérzéke, mérsékelt, józan, harmonikus rajza és szinezése, bámulatos festési teknikája, kivál izlése, melynek segélyével alakjait a legillőbb, gyakran a legpompásabb módon öltöztette fel, csupa olyan sajátság volt, mely az utókor szemében nem kevésbbé tünteti föl nagynak, mint kortársai előtt.
Legelső idejéből való képei, melyeknek legjava a drezdai képtárban van, Rubensnek csak közvetett hatását tüntetik fel. Annál jobban a mester befolyása alatt állott, mikor annak műhelyébe került, bár szinezése már ekkor is lágyabb, fölfogása kevésbbé drámai. Legszebb képe ebből a korból a szt. Márton a saventheimi plébánia templomban. Olaszországban művészete, főleg a velencei mesterek hatása alatt, nagyon fejlődött. Gyönyörü a Tiziánéra emlékeztető ragyogó szinezésü Szt. Család a turini képtárban, Madonna a firenzei Pittipalotában; Tizián hires festményének hatása alatt készült Az adópénz a genuai Brignolepalotában. Szinte hihetetlen azon képmások száma, melyeket Olaszországban festett. A legnagyobbszerübbek egyike Savoyai Tamás herceg lovasképe (turini képtár), a Genuában levő képmások közül gyönyörü egy hölgynek és kétgyermekének képe (Fillipo Durazzopalota), világhirü Bentivoglio bibornok elegáns, a mellett erélyes, pompás szinezésü ülő alakja a firenzei Pittipalotában. Hazatérve Olaszországból, főleg vallásos tárgyu képeket festett. Sámson és Délila a bécsi muzeumban még nagyon emlékeztet Rubensre. Különös előszeretettel, mély érzéssel ábrázolta Krisztus kinszenvedésének és halálának egyes mozzanatait: a kereszt fölállítását (igy a kortryk-i és a dendermonde-i főtemplomban stb.), Krisztust a kereszten (antwerpeni és bécsi muzeum, müncheni képtár, stb.); Krisztus siratását ábrázoló számos festménye közül legmegragadóbb, kitünő elrendezésü és jellemző szinezésü az antwerpeni muzeumban levő kisebbik «Pietá». Gyönyörü, bájos Madonnákat is festett ebben a korban. Ilyen van a müncheni képtárban és a szt. pétervári Eremitage-ban. Képmásai közül talán a leghiresebbek: Francesco de Moncada lovasképe a párisi Louvre-ban, Marie Louise de Tassis képe a bécsi Liechtenstein-képtárban, van der Wouwer-é a szt. péetrvári Eremitage-ban, Suyders festő és nejéé a casseli képtárban stb. Angolországban óriási tevékenységet fejtett ki mint képmásfestő. I. Károly királynak legalább is 19, nejének 17 képe került ki mühelyéből. Világhirü a királynak képe, a min vadászaton leszállt lováról (párisi Louvre), a király gyermekeinek képe a nagy kutyával (berlini muzeum); szinte megszámlálhatatlan az egyes képmások és a csoportképek száma az angol gyüjteményekben. Saját arcképei közül a legszebbek a firenzei Uffizi gyüjteményben, a londoni és a müncheni képtárban meg a párisi Louvre-ban vannak.
A budapesti országos képtárban van D.-től a Szt. Háromságot ábrázoló nagy festmény (714), melyen különösen jellemző D.-re a fiuisten erőteljes, férfias és mégis elegáns alakja; gyönyörü, rendkivül kifejező és finom, harmonikus szinezésü u. o. egy házaspár képe (754). Egykoru másolatok a mester képei után: Vénus siratja Adonist (744) és Magdolna (748), egyik tanítványától való szt. Alajos képe (?, 580), mely gyöngéd és mégis erőteljes szimpatikus jellegével nagyon a mesterre vall. D. rendkivül sikerült rézmaratásokat is készített. Részint ő, részint más müvészek az ő festményei után készítették a D. Ikonografiá-ja c. a. ismeretes rézkarcgyüjteményt, melyben 100 hires művész képe van megörökítve. Első kiadása 1632-41. Antwerpenben, 2. kiad. Icones principum, etc. numero centrum, etc. (e. a. u. o. 1645). D. műveit számtalanszor reprodukálták. Különösen ismeretesek Bolswert, Vorstermann, P. de Jode, Pontius, Vermeulen, Neefs, Bartolozzi, Strange, Holler stb. metszetei.
2. D. Fülöp (a kis D.), hollandi festő, született Amsterdamban 1680., megh. Hágában 1752., van Boonen tanítványa, van der Werff legmodorosabb követői közé tartozik. Bibliai képei, p. két Hágár-képe a párisi Louvre-ban üresek, hidegek; genreképei (Brüsszel, Berlin stb.) és képmásai (Amsterdam, Cassel stb.) sikerültebbek.
3. D. Hermann, német festő, szül. Würzburgban 1812., megh. Münchenben 1874.; építészeti képeket festett, melyeken azonban az alakok is nagy szerepet játszanak. Munkatársa volt a Fliegende Blätter címü élclapnak és 1854 óta igazgatója a müncheni iparművészeti rajziskolának. Deutsche Sprichwürter und Reime in Bildern (Düsseldorf 1839-40) c. rézkarcookat adott ki 2 füzetben.
