Egidy

Teljes szövegű keresés

Egidy Kristóf Móric, morálfilozófus, született Mainzban 1847 aug. 29. Mint porosz tiszt harcolta végig az 1866. háborut, mint szász főtiszt pedig az 1870'71. francia háborut. 1889. nyugalomba vonult alezredesi ranggal és jelenleg Berlinben él. Számos katonai munkát irt, de szélesebb körökben mégis csak Ernste Gedankan, Weiteres u. Ausban der Ernsten Gedanken és Das einige Christenthum v. műveivel lett ismeretessé. A mai prot. luteranus egyháznak szükkeblüségét ostorozta, a merev dogmatikus irányt kárhoztatta és korszerü ujjáalakítását sürgette. E munkákból 5 hónap alatt 50 000 példány kelt el és más nyelvekre is lefordították. tanaiban, melyek lényeges vonásokban a XVIII. sz. deizmusával megegyeznek, látja E. az ős kereszténységet, a «Krisztus kereszténységét». 1891. év pünkösdjére E. hiveit Berlinben gyülésre hivta egybe, melyen az egy Istenről szóló tant és a keresztény emberszeretet erkölcsi tanait hangsulyozta mint az egyedül lényeges alapelveket. Későbbi irataiban is a fejedelmeket és azok élén a német császárt nyilvánítja egyedül illetékesnek a vallási mozgalom szervezésére, és az egyházak eltörlését javasolván, a vallásközösség fogalmát azonosítja az állam és nemzet fogalmával. Ilyen általános erkölcsi fogalmakkal kapcsolatban az állampolgárokat az «egységes kereszténység» (einiges Christenthum) cime alatt akarja egyesíteni. Ilyen cim alatt jelent meg 1892 október havában E. elveinek terjesztése céljából a Lehmann-Hohenberg kieli egyetemi tanár által kiadott folyóirat. Ezen folyóiratban E. és hivei a társadalmi kérdést is felkarolván, Henry George rendszere (a «singleta», a földadó mint egyetlen adó-rendszer) mellett küzdenek. Vallási és társadalmi elveit érvényesítendő, E. 1893. évben Berlinben képviselőjelöltnek is fellépett, de siker nélkül.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem