Egyszarvu,

Teljes szövegű keresés

Egyszarvu, mesés állat lóalakkal, homloka közepén egyenes, hegyes szarvval, mely hatalmas fegyveréül szolgál; hazájának majd Indiát, majd Afrikát mondják; már Aristoteles, Plinius és Aelianus is említik anélkül, hogy ez irók csak látták volna is. Ujabb időkben ismét hangoztatják ez állatok létezését, amennyiben oly utazók, akik a fokföldtől és mások, akik Nubiából nyomultak előre Afrika belsejébe, mint Katte, Rüppell, Fresnel Müller stb. ez állatról szóló regéket és rajzokat is találtak sziklafalakon. Müller J. W. Az egyszarvu tört. és természettudományi szempontból c. művében ez állat létezését tudományos okokkal igyekezett bizonyítani. De anatomiai okokból lehetetlen egy oly állat létezése, melynek egyetlenegy valódi szarva legyen, s az ily állatokról szóló adatok csakis a hiányos rajzolatokból eredhettek, melyekkel benszülöttek bizonyos egyenesszarvu antilopokat igyekeztek ábrázolni, melyek profilban és a távlattan elemi ismeretei nélkül rajzolva, egyszarvuaknak látszottak. Gyakran értenek E.-n rhinocerost v. orrszarvut is. A Középkorban az E. a szűziességnek v. szent Justinának jelképéül is szolgált. E. (Monoceros), csillagkép 5 óra 55 perc és 8 óra 40 perc recta ascenzio és +11 egész -11 fok deklináció között. 4 negyedrendü és 108 gyengébb, szabad szemmel látható csillagot tartalmaz, melyek közül számos kettős csillag és több csillaghalmaz említendő. Az E. Havélius által 1690. került a csillagképek közé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem