Fafestés
Fafestés. Kétfélét értünk ezalatt: 1. Azt, midőn valamely fából készült tárgyra vizi- vagy guache (födő-) festékkel bizonyos diszítményeket ráfestünk. 2. Midőn a fának természetes szinét vagy csak a fölületen vagy teljes anyagában más szinüre alakítjuk; utóbbit még pácolásnak, avatásnak vagy csávázásnak is nevezzük. A F.-nek (az első értelemben véve) tárgya rendesen valamely kisebb butor vagy diszműtárgy, ugymint asztallapok, könyv-, kép- v. rajztartó födelek, szekrénykék, ládikák, dobozok, kefehátak, kézitükrök stb., melyek lapjait, frizeit és egyéb nagyobb fölületeket nyujtó részleteit alaki vagy ornamentális diszitményekkel látjuk el és azokat aztán vizi- vagy födőfestékkel szinezve kitöltjük. Tekintve azt, hogy a festék eredeti szinét - hacsak az nem föd - csak fehér alapon tartja meg, legcélszerübb festésre oly fát választani, amely fehér szinü és amellett még finom és kemény is, mert puha fán a festék szétfolyik. Legjobb erre a szép fehér iharfa v. a nyár- és hársfa. Ha a fa nem elég fehér, tanácsos azt kéndioxiddal vagy kénsavval, esetleg hidrogénszuperoxiddal fehéríteni és csak aztán befesteni. A szétfolyás ellen hasznos, ha a fát festés előtt hig fehér sellakoldattal avagy kollodiummal beeresztjük és ennek megszáradása után a legfinomabb csiszolópapirossal (0000. sz.) lecsiszoljuk. Utólagosan megint finom politurlakkal óvatosan be kell vonni vagy pedig az asztalossal poliroztatni. L. Festett fabutorok.
