Favázas építészet,
Favázas építészet, az építőművészetnek az a neme, mely egyes épületeket vagy egészen, vagy nagyobbrészt - a szerkezeti alkotórészeket - fából készíti; az utóbbi a szorosabban vett F. (l. Favázas fal), mig az előbbihez a germán, magyar, szláv, román, ugyszintén a kinai, japáni stb. faépületek tartoznak. Az ó-korban a F. különösen a keleti népeknél volt használatos, mig a görögök és rómaiak az emlékszerü építkezésekre inkább alkalmatos kő-architekturát művelték, jóllehet az ő építészetük is számos nyomát mutatja a F. hatásának. A középkori F a fenmaradt irott és rajzolt példák nyomán leginkább a tetőkre, erkélyekre és mennyezetekre szorítkozott, bár kétségtelen, hogy Európa északi és keleti részein már akkor is egész templomokat és lakóházakat fábólépítettek. A XIII. sz. és még inkább a renaissance északi Francia- és Németországban, Angolországban, a Németalföldön magas fokra emelte a F.-et különösen a profán építkezésekben; a normandiai, a svájci és tiroli favázas lakóházak helyes szerkezeti alapból kiinduló szerves kiképzésük, a fa tulajdonságaihoz simuló ornamentikájuk és az alkotó részek festői csoportosítása miatt máig is mintaképül szolgálhatnak. A F. Magyarországon is igen kiváló és eredeti alkotásokat hozott létre, melyeknek érdekes emlékei a mármarosi, beregei, erdélyi stb. fatemplomok (l. Tempom) és a székely meg a felső-magyarországi lakóházak (l. Ház). A F. jelenleg is virágzik ugy Magyarországon nevezett részeiben mint Skandináviában, Olaszországban, Svájcban, Tirolban, mindenütt külön-külön tipikus nemzeti jelleggel. Ujabban kiállítások és egyéb ünnepélyek alkalmával emelt ideiglenes épületeknél nagy előszeretettel használják a F.-et s ezt több kevesebb izléssel és szerencsével müvelik tovább.
Favázas fal,
Favázas fal, olyan fal, melynek szerkezeti, tényleg a terhet hordó alkotórésze a fából készült váz (faváz) és melynek közei aztán másnemü anyaggal, téglával, vályoggal, deszkával stb. vannak kitöltve. A F.-ak lehetnek külsők és belsők; a belsők ismét lehetnek egymás fölé épített és szabadon függő avagy feszített F.-ak. A falakat alkotó faváz többnyire puhafából összeácsolt vizszintes, függőleges és ferde gerendákból áll és egyes szerkezeti alkotórészei a következők (l. 1. ábra):
1. ábra. Favázas fal.
A küszöbgerenda (a), mely a falak nyomását egyenletesen viszi át az alapzatra. Hogy a rothadástól minél inkább megóvhassuk, jó, ha a föld szinétől 50-60 cméter magasságban helyezzük az alapfalra és a közvetetlenül alatta fekvő téglasort még egy, aszfaltból v. kátránylemezekből készült «elszigetelő réteg»-gel választjuk el a többi falazattól. A küszöbgerenda magassága 13-20, szélessége 15-24 centiméter. A szárfák, sasfák, bálványok v. oszlopok (z, e és f) azok a függőlegesen álló gerendák, melyek az épület sarkait, ajtók és ablakok széleit alkotják, v. ott helyeztetnek el, ahol két F. egymással találkozik. Ezen sorrendben vannak tehát sarokszárfák (e), ajtó- vagy ablakszárfák (f), kötőszárfák (két F. keresztezésénél) és közbenső szárfák (z), melyek nem falkeresztezésekben vannak, hanem csak a teherbiróság emelésére v. szépségi okokból osztatnak be az ajtó- és ablakszárfák közé. A szárfák a küszöb- és koszorufához csapokkal vannak erősítve, quadratikusak, 14-16 centim. erősek és egymástól legfölebb 2-2,50 méter távolságban helyeztetnek el. A hevederek vizszintes gerendák, melyek a falat kisebb táblákra osztják [egymás fölött legfölebb 2-2,50 m. távolban (r)] vagy pedig mint az ajtók és ablakok szemöldökfái (c) és könyökfái (b) szerepelnek. A ducgerendák a F.-nak eltolódását vannak hivatva megakadályozni és azért első sorban a F. szélső sarkainak tábláiban alkalmaztatnak, legtöbbnyire mint kettős ducgerendák vagy Andráskeresztek (k), a közbenső táblákban pedig egyszerüen (s). A szárfákat, ducokat és hevedereket egymás között csapokkal v. beeresztéssel kötik össze. Emeletes F.-aknál a koszorufára róják rá a födémtartó gerendákat (o), ezekre a felső küszöbfát (a1), mely ismét az emelet favázát hordja. Nálunk a F.-akat legtöbbnyire téglával falazzák ki (az u. n. kéménykötésben); kivül a faszerkezet és a nyers téglafal látható, belül azonban mindkettő be lesz vakolva, miután a fa-alkotórészek benádaztattak volna. Hogy a falazat a szárfákba jobban befogódzhassék, a szárfákat a fallal érintkező oldalakon v. ékalakuan vésik be, amikor a megfaragott téglák kiálló részei a mélyedésbe benyulnak, vagy pedig reájuk egy háromszögletü lécet szögeznek, mely a faragott téglák mélyedésébe illik. Vannak tőzeggel vagy agyaggal kitöltött F.-ak is, melyeknek szerkezete egyszerü, vagy rövid hevederekkel összekötött kettős favázból áll; a favázat kivül és belül bedeszkázzák (l. 2. ábra)
2. ábra. Kitöltött favázas fal.
és a belső közt tőzeggel, agyaggal, mohával, fürészporral stb. töltik ki. Kettős faváz esetén a falvastagság 30-50 centim. között váltakozik. Emeletes F.-aknál a felső emeletsorok kiszökellhetnek, mely körülményt a normann és északnémet építészet szép árnyékhatások elérésére ügyesen kihasználta.
