Foszfor
Foszfor (Phosphor), kémiai elem, jele P. atomsulya 31. Szabad állapotban a természetben nem fordul elő. Felfedezője Brand, hamburgi kereskedő, először a hugy beszárításával kapott maradék száraz ledesztillálásakor állította elő 1669. Kunkel közölte a F. előállításának e módját 1678. Gahn (1769) és különösen Scheele (1771) buvárkodásainak eredménye, hogy a F. célszerübben a csonthamuból állítható elő. Kémiai sajátságainak a megvizsgálásával Lavoisier foglalkozott. Vegyületei közül az ortofoszfátok fordulnak elő nagy mennyiségben a természetben. Ilyen foszfát a foszforit Ca3 (PO4)2 , az apatit (amely kalciumfoszfátból és klór- v. fluorkalciumból áll), a vavellit (bázisos aluminiumfoszfát), a vivianit (ferrofoszfát). A termőföldbe a kalciumfoszfát a kőzetek elmállása révén jut, innen a növényekbe és ezekkel az állati organizmusba kerül, hol részben a csontok képzésére felhasználtatik, részben ismét kiürül. A hugyban és a bélsárban foszfátok jelentékenyebb mennyiségben vannak. Bonyolultabb szénvegyületek alkatrészeként az agyvelőben és általában az idegekben, továbbá a tojásban előfordul. Előállítása a csonthamuból történik. A csontokat alkalmas kemencékben égetik, amidőn a csonthamu marad vissza, mely főképen szabályos kálciumfoszfátból áll. A megőrölt csonthamut kénsavval elegyítik, amidőn savanyu kálciumfoszfát Ca H4 (PO4)2 és gipsz keletkezik. A savanyu kálciumfoszfát az izzításkor kálciummetafoszfátot szénnel és homokkal bensőleg elegyítik és tüzálló agyagból való retortákban az erős fehérizzásig hevítik. A fejlődő foszforgőzöket vizbe vezetik, hol azok megsürüsödnek. Az igy kapott nyers F.-t megtisztítják, ugy hogy megolvasztott állapotban bőrön átpréselik, v. ujból ledesztillálják. Az igy előállított F.-t közönséges v. sárga (helyesebben szintelen) F.-nak nevezik és kereskedésben rendesen rudakba öntve árulják. Széndiszulfidos oldata elpárologtatásával gyönyörü, üvegátlátszóságu és gyémánthoz hasonló kristályokban (rombdodekaéder) is kaphatjuk. A F-t még két más allotropiai módosulatban is ismerjük; ezek a vörös és fekete foszfor. Az árubeli F. friss állapotban majdnem szintelen átlátszó test; hidegben törékeny, közönséges hőmérséken viaszlágyságu; 44,3°-on megolvad szintelen folyadékká. Vizben ugyszólván oldhatatlan, borszesz és éter alig oldják, zsiros és illó olajokban elég könnyen oldódik. Kitünő oldószere a széndiszulfid. Levegőmentes edényben hevítve 290°-on forr. Gőzének a sürüsége 62-akkora, mint a hidrogéné, amiből a Gay-Lussac-Avogadro törvény alapján következik, hogy molekulája 4 atomból áll. A F. a levegőn nem áll el, hanem oxidálódik és füstölög. Sötétben villog, innen F. görög neve (fényhordozó); gyuláshőmérséke igen alacsony, már 60° alatt meggyul. Az égő F. erős fehér fényt áraszt. Az elégésekor, ha bőségesen járul hozzá levegő, foszforpentoxiddá (P2O5) lesz, különben foszfortrioxid (P2O3) képződik.A F.-t könnyü gyulékonyságánál fogva csak a levegőtől elzárva lehet eltartani, rendesen viz alatt, fénytől megóva tartják. Könynyen egyesül továbbá kénnel és a halogén elemekkel; erősen oxidáló vegyületek (salétromsav) elébb foszforos, azután foszforsavvá (l. Foszforsavak) oxidálják. Erős marólugokkal való melegítésekor foszforhidrogéngáz is képződik. A F. e módosulata a legerősebb mérgek közé tartozik, ugy hogy a vele való bánásmód nagy figyelmet igényel. Nemcsak a gyomorba vitt kis mennyiségü F., de még az általa okozott égési sebek is sulyos következményekkel járhatnak (l. Foszformérgezés). A sárga foszfort a foszforos gyufák készítéséhez, továbbá kártékony állatok megmérgezésére használják. Igen kis adagban hathatós gyógyszer (Angolkór és más csontbántalmaknál). A F. mint gyök vegyületeiben negativ, vegyértéke 3 vagy 5.
A F. másik módosulata a vörös, amorf F., amelyet 1845. Schrötter fedezett fel. Képződik a közönséges F.-ból a világosság, különösen a közvetlen napfény behatására. Közönséges F.-t zárt edényben 250-260°-ra felhevítve, az vörös F.-ra alakul, gyárilag is ugy készül. Mivel azonban az igy kapott vörös F. kevés át nem alakult F.-t tartalmaz, ezt erős luggal való főzéssel eltávolítják. A vörös foszfor sötétbarnavörös por; fs.-a 2,1. A közönséges F. oldószereiben nem oldódik. Ha közönséges foszfort nem tartalmaz, nem mérgez. Az u. n. svéd gyufák skatulyájának gyujtófelülete vörös F.-tartalmu. Sokkal kevésbbé erélyesen hat, mint a közönséges F.; igy p. száraz levegőn nem változik és csak erősebb felhevítéskor gyulad meg. A F. harmadik módosulata a fekete fémszerü F., mely a hatszögü kristályrendszerben kristályosodik és képződik akkor, ha közönséges F.-t ólommal együtt zárt csőben a vörösizzás hőmérsékére hevítünk.
