Görögök
Görögök. Görögország mostani lakosai, az ujgörögök csaknem félreismerhetetlen nyomait viselik magukon az ó-görögökkel való rokonságnak. A férfiak nagyobbrészt délceg, sugártermetüek, arcuk szabása és kivált a profil nemes metszésü, szemük tüzes, hajuk fényes fekete és pompás ellentétet képez a piros fezzel, mely fejöket takarja; szellemök élénk és tüzes, mozdulataik hajlékonyak és ruganyosak; 90-100 éves aggastyánok, kik még erejöknek egész teljében vannak, egyáltalán nem tartoznak a ritkaságok közé. Ezzel ellentétben oly szép asszonyokat, aminőkről a régi klasszikus irók megemlékeznek, ritkábban vagy éppen nem lehet találni. Minthogy a leányok már 11-12 éves korukban férjhez mennek, alig 20 éves korban elvirultak és 30 évvel jóformán matrónák, amikor gyakran aránytalanul korosabbnak látszanak. Kivételt e tekintetben csak a pérai (konstantinápolyi) nők képeznek, akik meglepő szépséggel szellemet, szenvedélyes természettel számító eszélyességet párosítanak, azonkivül nem is virulnak el oly gyorsan. Fallmerayer óta, ki a modern görögök elszlávosodásáról szóló legendát szenvedélyes hévvel vitatta, divatba jött azt állítani, hogy a mai görögöknek semmi közül a régiekhez és hogy egyetlen közös vonás sincs a kettő között. Fallmerayer elmélete tulzás. Tagadhatatlan, hogy kivált három nép: a törökök, szlávok és olaszok döntő és egyuttal módosító befolyással voltak a görög népre. Az ujabb időben eszközölt koponyamérések tényleg azt igazolták, hogy a modern görögök koponyája sokkal inkább brachikefál, mint a régieké volt. Mindazáltal a régi fajbeli sajátságok, kivált ott, hol a görögök a nagy világtörténeti országuttól távolabb (hegyek közt, szigeteken) laktak, határozottan és félreismerhetetlenül megmaradtak és az atavizmus alapján most is kiütnek, miként ezt minden kétséget kizárólag bebizonyították Fauriel (Chants populaires de la Grece moderne, Páris 1824), Bybilakis (Neugriechisches Leben verglichen mit dem altgriechischen, Berlin 1840); Firmenich (Neugriechische Volksgesänge, u.o. 1840-67) és Schmidt Bernát (Das Volksleben der Neugriechen u. das hellenische Alterthum, Lipcse 1870); Palikárok (Auróra XIII., 1834); Görög szokások a török birodalomnam (F. M. Orsz. Minerva 1829, 549); Latkóczy Mihály, A valachokról (Pesti Hirlap 1881); Télfy iván, Studien über die Alt- und Neugriechen.
A nemzeti életmód természetszerüen a falun és kis városokban maradt meg a maga egyszerü, jellemzetes mivoltában. A falusi emberek lakása nagyon egyszerü és kevés helyiségből áll. Az alsó helyiségek gazdasági célokra szolgálnak, a felsők lakásul. Üvegablak és szék azon nincs, az utóbbinak helyét gyékények és padok pótolják. Szegény emberek ritkán vetik le ruhájokat, többnyire benne alusznak. A házak többnyire csak emeletesek, kémény csak az ujabb épületekben akad, az edények és házieszközök alakjában sok az antik vonás. Az étkezésnek főjellemvonása az egyszerüség és mértékletesség. Az ételekben uralkodó a növény, a görög népkonyha csaknem tisztán vegeteriánus. A parasztember ritkán eszik főtt ételt, főtáplálék a kenyér, hozzá sajt, olajbogyó, egyéb gyümölcs, hagyma és sóshal; az ital tiszta viz v. egy-egy korty a gyántás parasztborból (rozináto). Hust ritkán lát az asztal, annálkevésbé, mert a görögök a naptárban nagy számmal előforduló böjtöket lelkiismeretesen megtartják. Az ebédnél törökösen ülnek, ujjukkal esznek, az ételeket a háziasszony szolgálja fel; evés előtt és után szokás a kezet megmosni. A kávét a férfiak nem otthon iszszák, hanem a kávéházban (kafenion), aminő minden faluban akad néhány. A dohányzás nagy kedveltségnek örvend és az asszonyoknál sem tartozik a ritkaságok közé. A nemzeti öltözet (mely kétségkivül albán eredetü) áll a férfiaknál tarka, elül nyitva álló mellényből, fölötte ilyen szinü himzett kabátka és hasított ujju zeke, melyet azonban rendszerint panyókára vetve hordanak, csipőben széles, himzett öv szorítja össze a testet, az övben a fegyverek (pisztoly és kés). Ettől az övtől egészen térdig ér az öltözet legjellemzetesebb darabja: egy térdig érő ezerráncos szoknya, az u. n. fusztanella (l.o.). Az uralkodó szinek a következők: kék, piros, fehér és arany. A lábat testhez feszülő nadrág és ikravédő (kamasli) takarja, a lábon magán hegyesorru cipő van, orrán a török papucsra emlékeztető pillével. Felsőöltönyül prémes bőr vagy vastag barna darócszövet szolgál. Az asszonyok öltözete különböző vidékek szerint különböző. Főrészei egy a nyaktól bokáig érő ingféle öltöny, melyet csipőben sállal szorítanak össze, fölötte pedig egy valamivel rövidebb gyapotöltöny. A haj, melyet vastag fonatokba csavarnak, szabadon borul vállukra. A köszönés módja ma is emlékeztet a régi athéniekére, amennyiben a görög ma is ugy köszön, hogy jobb kezét szivére szorítja, balját pedig gyönge fejbólintással leengedi. A házasság közönséges üzlet, melyet a szülők a gyermekek előleges beleegyezése nélkül kötnek meg. A vőlegény a hozománynak jegyzékét irásban kapja meg, az esküvő után pedig ünnepélyes menetben és zeneszóval viszi lakására a menyasszonyt, jobban mondva a menyecskét, akit aztán ősi szokás szerint egy álló hétig senki sem láthat. A nők helyzete eléggé kedvező; visszavonultan., de háziasan élnek. A válóperek eléggé gyakoriak. Haláleseteknél a halottat borral mossák és virágokkal diszítik, a rokonok és jóbarátok pedig panaszos dalt hangoztatnak (nenia). Zene, tánc és mulatság iránt a görög ember hagyományos hajlandósággal viseltetik. Népdalaikat karban és a sajátszerü egyhangu modorban éneklik. Akadnak még vándor dalnokok (rapszódok) is, akik a rögtönző költészetet művelik. A táncnál a nők és férfiak mindig külön-külön mulatnak és sohasem együtt, a férfiak párosan táncolnak, a nők közösen, rendkivül szenvedélyesen és kitartóan. Rangbeli különbség nem létezik, az egész nép csak foglalkozás szerint szakad osztályokra. nemesség nem létezik, akad ugyan néhány fanari (konstantinápolyi) család, mely a hercegi cimet használja, és néhány ióni, mely a grófi cimre tart jogot, de erre alap nincs, mert már az 1827. alkotmány tiltja a nemesség adományozását.
