Gótok
Gótok, Gotones neve legelőször Tacitusnál (Germ., 44.) kerül elő. Germán törzs volt, mely a római birodalmak (keleti és nyugati) sorsára a későbbi időben nagy befolyást gyakorolt. Ez teszi jelentőségöket. Eredetileg Germánia észak-keleti részében királyok alatt éltek, hova meg régi monda szerint Skandia szigetéről vándoroltak. Valószinüleg a markomann háboru idején (Kr. u. II. sz.) jutottak el a Fekete tenger partjaira, hol a géták és szkíták laktak, s a szomszéd germán és szarmát eredetü népeket erőszakkal egyesíték. Lassanként annyira kiterjeszkedtek, hogy a IV. sz.-ban Kr. u. a gót birodalom a Tiszától a Donig, Pontusztól a Keleti-tengerig terjedt. A Keleti-tenger partvidékének eszt lakói adót fizettek a G.-nak. Pusztító hadjárataik, melyeket a rómaiak ellen viseltek, a Kr. u. II. sz.-tól a IV. sz.-ig tartottak; főleg a herulok vittek végbe szárazon és vizen roppant pusztításokat.
A G, két részre oszlottak: nyugati G.-ra (thervingek), kik az alsó Duna s Kárpátok közt Erdély, Moldva, Románia erdős, füves térein laktak és keleti G.-ra (greuthungok) a D.-oroszországi sikokon. A két nép közt a Dnjeper (Borysthenes) volt a határ. Különféle népekre, törzsekre oszlott mind a kettő királyok alatt és pedig a nyugati G. a Balth (bátor), a keletiek az Amal v. Amelung (szeplőtlen tiszta) királyi ház alatt. A harcias nép Kr. u. 250 és 251. két római sereget semmisített meg s maga Decius császár is elesett Moesiában. Krim elfoglalásával hadihajók birtokába jutottak s a tengeren Krétát, Ciprust is meglátogatták rablásaikkal; végre 320000 ember Tesszalonikánál szállt partra, de Claudius császár Naissusnál szétugrasztotta őket (269). Miután Aurelián császár 270. a Duna balpartját átengedte nekik és ezek 2000 harcost küldtek évenként Róma segélyére, békés érintkezés támadt Róma s a G. közt. A G. nagy fogékonysággal birtak a műveltségre; nyelvök gazdag, költőileg képzett. A kereszténységet is korán fölvették arianizmus alakjában, melyet Ulfilas (Wulfila, Wölfel, 311-381.) püspök 341-től terjesztett a nyugati G. közt 355-ig. Wulfilas alkotta meg a gót ábécét s fordította le a szentírást - kivéve a királyok könyveit - gót nyelvre. Ez a gót s igy a germán nyelv legrégibb emléke (Codex argenteus a fordítás neve s jelenleg Upsalában őrzik). Az evangelium hamar gyökeret vert a G. szivében.
A nyugati G. Valens alatt (a hunnok nyomás miatt) engedélyt kértek, hogy Tráciában telepedhessenek le. De a római tisztviselők zsarolásai miatt föllázadtak s 378. a drinápolyi csatában Valenset leverték. Oly pusztítást vittek végbe, hogy Ammianus Marcellinus szerint «csak az eget s földet hagyták meg». Theodosius kibékítette a G.-t s az Erdély hegyei közt tartózkodókat elismerésével részint Tráciában s Moesiában telepedtek le, részint római zsoldba léptek 382-ben s adót nem fizettek. De ők nem voltak megelégedve e szolgai állapottal s mikor Nagy Theodosius halála után Arcadius gyámja, a gall Rufinus a zsoldot megtagadta, a Balthok nemzetségéből származó Alarichot 395. királylyá választák és ennek vezetése alatt Görögországot pusztították. Stilicho, Honorius nyugati római császár gyámja, megverte Alarichot a Poloe hegységnél (396), e a féltékeny keleti udvar inkább akarta a barbár Alarich, mint a művelt Stilicho barátságát, azért kibékült vele, sőt 397. Keleti-Illiria kormányzójává két vereség (Pollentiánál 402., Veronánál 403.) lett vége. Stilicho kivégzése után (408) Alarich rögtön Itáliába rontott, Rómát megsarcolta. Mert a császár nem fogadta szolgálatába, 409. ujra és 410. ismét támadást intézett s ekkor Rómát bevette és kizsákmányolta. Innen Szicilia s Afrika elfoglalására indult, de 410., 34 éves korában, Dél-Italiában, Cosenzában meghalt. Sógora és utóda Ataulf római fővezérré lett s Galliába ment, hol névleges függés mellett, tényleg független volt. 415. meggyilkolták, miután már a Pireneusokon átkelt s Barcelonát is elfoglalta. Utódai, Sigerik s Wallia alatt névleg Rómának, tényleg maguknak, folytatták a hódítást, Eurich pedig (466-484) tényleg is függetlenítette magát. Már ez időtől nagy befolyást gyakoroltak Rómára s egymásután az ő befolyásuk emeli trónra a császárokat.
531-ben Amalarich meggyilkolásával kihalt a Balth ház, mely 136 évig uralkodott s innen kezdve 180 éven át választott királyok uralkodnak. Rekared alatt (586-601) a római egyházhoz csatlakoztak és rekkared megkoronáztatta magát. Ettől, bár üldözők is vannak, a kereszténység erős gyökeret vert s a főpapság jelentékeny politikai tényezővé vált, ugy hogy Wamba (672-681) törekvése a klérus gyöngítésére eredménytelen maradt. Witiza (701-710), ki örökösödő királyságot akart alapítani, nemcsak nem tudta megalakítani ezt a klérus s a nemesség megtörésével, sőt őt fosztották meg uralmától. A bitorló Rodrigo ellen a király fiai az arabokat hivták be. El is jöttek Tarik alatt, de a segítségből ellenség lett: 711. Xeres de la Frontera mellett a bitorló leveretett, de Witiza fiai is elestek s az arabok lőnek Hispania uraivá. Ezzel megszünt a gót birodalom, csak neve maradt fönn Katalonia nevében. Tovább mint Spanyolország szerepel (l.o.).
A G. királysága, bár néha apáról fiura szállt az uralom, nem volt örökösödő s nem is sikerült ilyenné tenni. A király legfőbb hadur volt s az összes hivatalokat ő töltötte be. A nép nemesség és jobbágyságra oszlott. A nemességben rendeket vehetünk észre; első a duces (Herzöge), eredetileg katonai, később kormányzói tiszt is, ez alatt a comites (Grafen) hasonló, de kisebb terjedelmü hatalommal birtak, a gardingok udvari méltóságok viselői s végre a többi nemes, kik a biráskodás jogát és némely büntetésektől való mentességet élvezték. A jobbágy nép az előkelők telkein kisebb részeket művelt s ennek fejében évenként fizetéssel, szolgálattal tartozott: szóval hűbéres volt. A katonáskodásnál a király a fővezér, alatta harcoltak a duces, comites, tiudfadok (ezredesek) stb. Ugyanezek békében a király megbizásából a polgári ügyek élén állottak. A polgári ügyrend tulajdonképi rendezése II. Alarich nevéhez füződik (511-531), ki a római s gót szokások gyüjteményét összeiratta 506. a Breviarium Alaricianumban, melyet Rekkared revideálhatott. Chindasuinth (641-649) volt az, aki igazi erőt, nemzeti szellemet adott a törvénykezésnek és a római jog maradványait megszüntette. Intézkedéseik jók voltak s a bennszülöttek szivesebben teljesíték most a kötelességet, mint mikor a rómaiak gyötörték sulyos adókkal.
A keleti G. hatalmas népek voltak s Hermanarich nagyfejedelmök alatt tizenkét nép hódolt nekik. De a hunn betörés tönkre tette őket. A 110 éves Hermanarich öngyilkos lőn, fia és utóda Vitimer 374. elesett a Balambér elleni csatában s a G. kénytelenek voltak meghódolni a hunnoknak. Részt vettek a hunnok harcaiban, ott voltak az u. n. catalaunumi csatában is. Miután Attila meghalt (4539 s birodalma darabokra szakadt, megsemmisült, az Amalok házából való Walamir, Theodemir s Wiedemir alatt ujra összeszedték magukat, ugy hogy nemsokára le tudták verni a hunnok uj támadását. Országuk itt Bécstől (Vindobona) Sirmiumig (ma Mitrovic) terjedt. 475-ben Theoderich lett népe egyedüli királyává. Ez Zeno keletrómai császárt segítette s 484. konzul lett, 486. pedig jó viszony megszakadt a két fejedelem közt, mert Zeno a keleti G.-nak nem adott földeket. E veszélyes segítőktől ugy akart a császár szabadulni, hogy Italia visszafoglalására biztatta őket, nekik igérve azt a harmadrészt, melyet Odovakár heruljainak adott. A G. vállalkoztak erre s 489 aug, 30, átkeltek Italia határfolyóján az Isonzón, miután Odavakárt visszanyomták. A segítségül jött nyugati G. kiszabadíták Theoderichet Paviából, hova Odovakár bezárta és Theoderich egész Italiát meghódítá és most ő zárta be Ravennába Odovakárt. 493 febr. szerződésre léptek, hogy Odovakár közösen uralkodjék Theoderich királylyal, de odovakár nemsokára megöletett s Theoderichet népe Italia királyává kiáltotta 493. Emiatt neheztelt, hogy csak 498. békült meg, s küldte a nyugati császárság jelvényeit Theoderichnak. A G. megkapták a herulok részét és nemzetségek szerint telepedtek le; a rokonság egymás közelében maradt. A római államszervezetet Theoderich is meghagyta, de a császári jogokat most már ő gyakorolta, mint Itália királya. A G. is megtartották nemzetiségi szervezetüket s a hadsereget csak ők alkották. De a nemzeténél szokásos népgyüléseket megszüntette s őket is adó alá vetette. Theoderich a külfejedelmekkel ápolta a jó viszonyt; Anastasiussal volt ugyan kisebb összeütközése, de nagyobb viszály nem. A frankok ellen a germán fejedelmeket tömöríté és rokonságba lépett Chlodovech frank királylyal, de a nyugati gót II. Alarich s a burgund Zsigmonddal is, mig utóbb a frankok ellen mégis hadat viselt. 508. győzött. Fődolgának a római kultura védelmét tekinté, gótjait oly törvénytiszteletre tanítá, hogy a késő utókor is hirdette igazságosságát. Uralma végén a keresztényekkel kegyetlenül bánt, mert I. Justinianussal való szövetségről gyanusítá őket. Ennek áldozata a hires Boethius Anacius Manlius Torquatus Severus is, a római irodalom utolsó csillaga. A nemzeti s vallási viszonyok feszültsége közt 526 aug. 30. meghalt. Utóda, a kiskoru Athalarich helyett leánya Amalasvintha vezette az ügyeket. De a király már 534 kicsapongásai áldozata lőn. Amalasvintha pedig unokatestvérét Theodatust választá férjük, ki nejét 534. megfojtatta. 536. Theodatust, ki a Justinianustól a G. ellen küldött Belizár ellen sem Nápolyt, sem Rómát nem tudta megvédeni, agyonverték. 537-538. a választott király Vitiges Rómát ostromolta, de nemcsak be nem vette, hanem Belizár kezébe került, ki Ravennát is elfoglalta s látszólag a királyságot is elfoglalta a G.-tól Belizár 540. Justinianustól visszahivá Vitigest s Theoderich kincseit Konstantinápolyba vitte, hol Vitiges keresztény, szenator és patricius lett. A Belizárban csalódott G. Ildebaldot, ennek meggyilkoltával Totilost tették királylyá, ki visszafoglalta Itáliát, de e had alatt a műemlékek tönkre silányultak. Belizár, majd Narses jöttek a G. ellen, kinek sikerült Totilost a gót sereg szine-javával tönkre verni. Hasztalan küzdött az utolsó gót király, Tejas, Cumaenál leveretett 554. A maroknyi sereg szabad elvonulást nyerve az Alpokon tulra ment, s ott más néptörzsek közt elenyészett. 555. az utolsó gót erősség Campsa, Samniumban, szintén megadta magát. Igy lett vége a gót birodalomnak.
