Hippokrates,
Hippokrates, 1. az ókor leghiresebb orvosa, szül. Kr. e. Kos szigetén (a mai Stanco) 460. Az Asklepiadok szokásához hiven atyja vezette be az orvostudományokba. Később atyja halála után Athénbe ment, ahol bölcsészetet és Herodikusnál sebészetet tanult. Hosszabb ideig tartózkodott Tesszáliában, főleg pedig Thasos szigetén és állítólag Scithia legnagyobb részét, valamint Kis-Ázsiát is beutazta volna. Életének utolsó éveit Larisszában töltötte, ahol valószinüleg 377. halt meg. Irott műveinek számát 52-re becsülik, de valódiaknak csak azokat tartják, melyeket a levegőről, a vizről, a helyi viszonyokról, jóslásokról, lázas betegségeknél követendő életrendről, járványokról (I. és III. könyve), fejsebekről, csonttörésekről, izületi bántalmakról, az orvosi technika és eljárásról irt. H. az összes görög orvostudomány képviselője és az általa alkotott tanoknak reformátora. Boncolástani ismeretei nagyon hiányosak; ugy látszik, hogy boncolásokat nem végzett. A lelki működések székhelye szerinte a sziv; az agyról azt állítja, hogy nyálkát választ el, mely az orron át távozik a testből; az agyban képződik szerinte az ondó is, mely a gerincvelőn keresztül a herékbe jut. A régi természeti filozofia négy alaptételéből merítette és állította össze négy sarkalatos nedvét: a nyálkát, vért, a sárga és fekete epét. Szerinte a betegségek akképen keletkeznek, hogy a nedvek összetétele és egymás közti keverődése megváltozik. Terapiája abban áll, hogy a betegség kezdetén igen óvatos, várakozik, a fő, hogy a természetnek előkészítését ne akadályozzuk. Ezért igen szigoru étrendet tart a betegség első stádiumában, csak ott, ahol felette szükségesnek tartja, segít a természeten főgyógyszereivel: az emetikákkal, lakszanciákkal és revulzivákkal. H. főleg arra törekszik, hogy a beteg nedvek kiválasztását elősegítse s ezt akkép teszi, hogy a rekesztől feljebb eső betegségeknél érvágást végez, attól lefelé eső bajoknál hashajtókat alkalmaz. A H. terapia mai napig fennállt, jóllehet a patognosztikai tanok nagyon megváltoztak. H. különben egész orvosi eljárásában a diagnosztikát állította fel alapnak és az ő állítása, hogy az objektív szimptomák becsesebbek a szubjektivekénél. Az auszkultációt ő is ismerte már, habár igen hiányosan. Iratai görög, latin, német (Grimmtől, Altenburg 1781-92 4 kötet; ujabb kiadás Lilienhaintól. Glogau 1837-39, 2 rész; Upmanntól, Berlin 1847) és francia (Littrétől, Páris 1839-1861, 10 kötet) nyelven jelentek meg. 2. H., Chiosból, görög matematikus, Kr. e. 460 körül élt. Mint tönkrement kereskedő kezdett Athénben matematikával foglalkozni. Neve különösen az u. n. holdacskái által (lunulae Hippocratis) lett nevezetes. Ezen tétele értelmében, ha a derékszögü háromszög két befogója és az átfogója mint átmérők fölött félköröket emelünk, akkor a két befogó fölött támadt holdacskák területe egyenlő a háromszög területével. A feladat annyiban érdekes, hogy görbe vonalak által és egyenes vonalak által határolt területek egyenlőségéről van szó benne.
