Juarez
Juarez (ejtsd: huarez) Károly Benedek, a mexikói köztársaság elnöke, szül. Ixtlan mellett egy kis falucskában, Oajaca államban 1807. (a Zapateco nevü indus törzsből), megh. Mexikóban 1872 jul. 18-án. A jogi kurzus elvégzése után Oajacában mint ügyvéd és mint főbiró működött. 1846. a szabadelvü párt képviselőjének választotta. 1848-1852. Oajaca kormányzója vala s mint ilyen, nagy érdemeket szerzett közutak építése, pénzügyek rendezése és a népoktatás emelése által. 1853. számkivetésben élt Havannában és New-Orleansban; Santa Anna bukásának hirére viszszatért hazájába (1855) és Alvarez elnök alatt igazságügyminiszter lett. 1855. dec. Alvarezzel együtt J. is letette hivatalát, mire Comonfort elnök a legfőbb törvényszék elnökévé nevezte ki. Midőn azután 1858. Comonfortot Zuloaga elüzte, az alkotmány határozata értelmében J. lőn a köztársaság elnöke. Párthiveitől környezve jan. 19-én Guanajuatát választotta egyelőre székhelyéül, mig Mexikóban klerikális ellenkormány állott fenn. Hogy a polgárháborunak elejét vegye, kongresszust hivott össze Queretaróba, de ezzel nem ért célt és ekkor Veracruzba vonult vissza (1858 máj. 4.). Nemsokára jobbra fordult ügye: Zuloaga utódja, Miramon, leveretett s J. mint a washingtoni kormány által is elismert elnök bevonulhatott Mexiko fővárosába (1861 jan.). Mindenek előtt erélylyel látott az 1857. alkotmánynak keresztülviteléhez: lefoglalta az egyházi javakat, eltörölte a kolostorokat s teljes vallásszabadságot hirdetett. Ezalatt ujabb veszedelem környékezte az országot: az 1861 jul. 17. törvény ugyanis két évre fölfüggesztette volt a külföldi társaságoknak és magánhitelezőknek járó kamatok fizetését, mely kihivásra a spanyol, angol és francia kormány Veracruz megszállásával felelt (dec. 18.). III. Napoleon J. megbuktatását tüzte ki célul és megkezdte ellene a háborut. A franciák Puebla bevétele után 1863 jun. 10. győzedelmesen vonultak be Mexikóba, mig J. és a kormány San Louis de Potosiba menekült, ahonnan, bizva igaz ügyükben, szivós kitartással folytatták a küzdelmet. A francia segélylyel trónra emelt Miksa császár békeajánlatát (1864 jun.) J. visszautasította, kit azonban a hadi szerencse annyira elhagyott, hogy az ország legészakibb részébe volt kénytelen menekülni. Ekkor azonban a kocka megfordult: a francia császár az É.-amerikai államok fenyegetésével szemben csapatait Mexikóból visszavonta és Miksát feláldozta. J. pedig 1866 máj. Chihuahuába tette át a kormány székhelyét, 1867-ben elfoglalta Mexikót is, Queretaróban pedig Miksa császár került hatalmába. J. a császárt hadi törvényszék elé állíttatta s habozás nélkül irta alá halálos itéletét, mely 1867 jun. 19. a szerencsétlen Miksán végre is hajtatott. Az elnöki méltóságot, melyet a polgárháborura való tekintetből megbizatásának lejárta (1865 nov.) után is megtartott, polgártársai 1867 okt. 6. ujra reáruházták. A belső béke azonban nem sokáig tartott: 1869. ujra kezdődött a párttusa, ugy hogy az 1871. választás alkalmával J. nem kapta meg a többséget; a kongresszus azonban erélyesen pártját fogta és igy mégis megtartotta az elnökséget további négy évre. Ezen idő alatt több izben véres lázadások törtek ki, melyeknek végét J. már nem élte meg, hadi készületeinek közepette gutaütés következtében halt meg. V. ö. Mexiko története és Burke U. R. Life of J. (London 1894).
