Judás,

Teljes szövegű keresés

Judás, 1. a galileai (Josephus Flaviusnál Gaulonaeos), Gamalban született a galileai tó mellett. Midőn Augustus 37. elrendelte a népszámlálást, J. és egy Szadduk nevü ember lázadást szitottak a római uralom ellen. A lázadást elnyomták, de a függetlenségi eszme tovább élt az izraelita népben és az utolsó nagy felkelésben (Kr. u. 66-70) J. fia Menahem és Eleazár még nagy szerepet játszottak.
2. J., iskarióti, vagyis a keriotbeli férfi. Simon fia és Jézus 12 apostolainak egyike, ki a pénztárt kezelte, ami zsugoriságra vezette. Pénzszomjuságból csókkal (Judás-csók) mesterét elárulta 30 ezüst sékelért (mintegy 48 frt) a zsidó szinedriumnak, de látván Jézus halálra itéltetését, kétségbeesett és fölakasztotta magát.
3. J. Jakobi, ki a Luk. ev. 6, 16. és Csel. 1, 13-ban előadott apostoli névsorban e néven említtetik. Valószinüleg Alfeus fia volt s az ifjabb Jakab apostolnak testvére. Későbbi élettörténete ellentétes mondákon alapszik. A nyugati mondák szerint a persák között terjesztette Simonnal együtt az evangeliomot, Persiában halt meg mint vértanu. Ellenben az Edesszában fennmaradt hitrege ugyan azonosítja J.-t Tamás apostollal, akit Krisztus után 200 évvel már Pártia apostolaként tekintettek; Taddeust pedig ugy tünteti fel ezen hagyomány, mint az Ur főtanítványainak egyikét s mint aki Edesszában a kereszténységet meghonosította. Nevenapját a kat. egyház okt. 28., a keleti május 16. (22.) ünnepli. A hagyományos nézet szerint J. volt a szerzője az uj-testamentomi iratok között levő azon rövid levélnek, mely az ő nevét viseli, de a mely a II. sz.-ban szereztetett, s mely a törvényellenes gnoszticizmust erősen ostorozza.
4. J. Makkabi, l. Makkabeusok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem