Kőhegy,

Teljes szövegű keresés

Kőhegy, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye pilisi felső j.-ban, Pomáz és Szent-Endre fölött emelkedő 367 m. magas hegy, mely függélyesen emelkedő trachitfalával s kiterjedt laposával s az arról nyiló szép kilátással a fővárosi turisták kedvelt kiránduló helye. A K. alatt haladt el a rómaiak egyik főútja, mely Szent-Endrét Esztergommal kapcsolta össze. Az Árpádok korabeli okiratok a K.-t Kyhug és Promontorium Pomaziense név alatt említik. Kitünő szőllői miatt sok viszálykodás folyt érte. IV. László 1278-ban nővérének, a mai Margitszigeten levő apácaklastrom fejedelemasszonyának adományozta; de az apácák e birtokot nem birhatták háborítatlanul. A XIII. sz.-ban többször elfoglalták tőlük erőszakosan, 1467. pedig Pomázi Chyko János ejtette hatalmába. Mátyás királynak két ízben kellett intézkednie, hogy az apácákat jogos tulajdonukba visszahelyezze. A török hódoltság idejében a Vathay-család birta K.-et. 1662. Vesselényi nádor a pozsonyi viszályra adott okott a Vathay-család és az apácák közt. V. ö. Jankó János, A pomázi K., (Turisták Lapja I. évf. 195. l.); Thallóczy Lajos, A szt.-endre-pomázi K. (Arch. Értesítő 1877. XI. köt. 225. l.); Koch Antal, A dunai trachit-csoport (Budapest 1877).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem