Lukácsy,
Lukácsy, 1. Kristóf, kat. pap, egyházi és történetiró, szül. Bethlenben (Szolnok-Doboka) 1804 márc. 30., megh. Szamosújvárt 1876 okt. 24. Középtanodai és bölcsészeti tanulmányait Szamosújvárt és Gyulafehérvárt, a teologiát pedig a bécsi egyetemen végezte. 1826. Bécsben örmény kat. pappá szenteltetett fel, mely időtől 1837-ig Szamosújvárt mint segédlelkész működött. 1837-1853-ig gyula fehérvári papnöveldei tanár. 1853-1856. u. o. gimnáziumi igazgató tanár volt. 1856-1876. mint szamosújvári örmény kat. plébános és főesperes működött. Korán kezdett s nagy nyelvismerettel biró irodalmi működésének eredményeként: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei (eredeti örmény kútfők után Kolozsvár 1870) cím alatt a magyar tudományos akadémia által elismeréssel kitüntetett munkáját adta ki. Ezenkivül Bécsben 1859. Historia Armenorum Transsylvaniae címen latin nyelven forrásmunkát tett közzé. További munkái: Adalékok az erdélyi örmények történetéhez; Világosító Szent Gergely élete; Örmény-magyar-latin szótár (kéziratban). 40 000 frt vagyonát az általa alapított és Világosító szent Gergelyről nevezett örmény kat. fiuárvaintézetnek hagyományozta.
2. L. Sándor (hutirai), kertész, gyümölcsész és szakbeli iró, szül. Tápió-Sápon (Pest) 1815 jan. 20., megh. Budapesten 1880 dec. 14. Ügyvédségre készült, de e pályával felhagyva, kertészettel és gyümölcsészettel s ennek irodalmával foglalkozott. Már 1848 előtt faiskolát rendezett be Káposztás-Megyeren. A szabadságharc után Rákos-Palotán alapított anya-gyümöcskertet és faiskolát és 1856. a Belgazdasági kis közlönyt, 1857. A kerti gazdaság és Népkertészetet alapította. Nagy buzgósággal kifejtett tevékenysége 1858. a Magyar kertészeti társulatot hozta létre, melynek elnöke Prónay Gábor báró, L. pedig titkára lett. A társulattal kapcsolatban kertészeti és gyümölcsészeti központi csarnokot alapított, melynek Komáromban fiókcsarnoka s az egész országban kiterjedt ügynökségi hálózata, Rákos-Palotán pedig a L.-tól megvett faiskolája és gyümölcstelepe volt, melyhez faápolókat képző intézetet csatoltak. A hatvanas évek utolján L. a vallás- és közoktatási és a földmivelésügyi minisztériumoktól közösen megbizást kapott mint miniszteri biztos, hogy a községi faiskolák ügyét előmozdítsa, mely tisztet haláláig viselte. Saját szerkesztésü lapjaiban megjelent nagyszámu cikkein kivül főbb művei: A magyar nők házi könyvtára (Pest 1854, 3 füz.); Selyem- és eperfatenyésztés (u. o. 1857); Gyümölcsfaiskolák (Lucas Ede útmutatása nyomán hazai viszonyainkra átdolgozva, különösen a községi faiskolák vezérkönyveül. Számos fametszettel, u. o. 1859); A nemzet gazdasszonyai egyesületének alakításáról és eddigi működéséről jelentés (u. o. 1861); A szőllő kerti mívelése (Rajzokkal. Hazai viszonyainkra átdolgozva, u. o. 1863); Méltóságos várbogyai Bogyay Lajos úr badacsonyi szőllőgyüjteményének lajstroma (az 1863. tenyészet és termés után észlelte, leirta és kiadta, u. o. 1863); A kertészet évkönyve (u. o. 1863); A magyar Alföld befásítása (Gyakorlati utasítás hazánkban tenyésző fák és bokrok nevelésére, kiültetésére, tenyésztésére, hasznosítására s a kártételek elleni megvédésére, u. o. 1864); Emlékirat a magyar gyakorlati kertiparegyesületnek a honatyák tiszteletére Pesten 1865-iki karácsony ünnepek alatt rendezett kiállításáról, jegyzette az egyesületi vezérigazgató L. (u. o. 1866); Gazdasági kis káté (Tankönyv a népiskolák használatára. I. rész. Gazdasági ipar elemi ismertetése, u. o. 1869); L. kertészeti első jelentése (u. o. 1870); A fatenyésztés (Olvasókönyv a népiskolák használatára, útmutatásul a gyümölcsfák és gyümölcsöző bokrok, dísz- és gazdasági fák szaporítására, tenyésztésére, ápolására és hasznosítására. Kiadja a földmivelési-, ipar- és kereskedelmi m. kir. minisztérium. Vác 1871); Nyilvános jelentés a községi faiskolák állapotáról (kézirat helyett, Budapest 1875). Szerkesztette a Kertigazdaság és Népkertészet 1857-től haláláig; a Belgazdasági kis közlönyt 1856-64-ig; a Gazdasági utasításokat 1869-70. Kiadta a Kerti gazdasági könyvtárát I-V. és a Magyar kertészeti társulat 1859-iki évkönyvét. V. ö. Galgóczy, Emlékkönyv V.
3. L. Sándor, szinműiró, szül. Aradon 1835 febr. 15. Az ottani gimnáziumban járt iskolába, de tanulását megszakította a szabadságharc, melynek lezajlása után, szüleinek teljes elszegényedése miatt, csakhamar kénytelen volt végképen szakítani az iskolával. Igy lépett a szini pályára (1851) s pár év alatt már tekintélyes állást foglalt el a vidéki szinpadokon mint szinész és rendező. 1873. a fővárosi istván-téri Miklós-szinházhoz szerződött művezető rendezőnek, 1876 márc. 1. óta pedig a budapesti népszinház rendezője. Szinműirói pályája a hatvanas évek elején kezdődik. Darabjai rövid időn nevesek és kapósak lettek a vidéken: három-négy szinműve is jelent meg évenkint. Volt darabja, mint például A zsidó honvéd, mely országszerte rendkivüli sikert aratott. A népszinházhoz történt szerződése után mint népszinműiró A vereshajuval köszöntött be, mely darabjának sikerét az is bizonyítja, hogy már közel jár századik előadásához. Különböző sikerrel irta azután Csirkefogó, A pók, Zsandár, Kósza Jutka, Ágnes asszony, Szomszéd uram kakasa, A szerelem sötét verem, Árva Zsuzska, Isten keze, Rebeka, Zsuzsika, Az asszony verve jó c. népszinműveket, a Székely Katalin, Titkos csók, Tél és tavasz és Libapásztor c. operettszövegeket és 100 év címen a magyar szinészet százéves fennállásának megünneplésére előadott korrajzot.
