Nagyari,
Nagyari, 1. Benedek, ref. lelkész, honi tanulmányainak végeztével külföldi egyetemekre is ellátogatott s 1640 okt. 22. Lejdában, 1642 nov. 4. Frankfurtban iratkozott be. A következő év őszén debreceni tanár lett, később pedig 1646 jun. 10. történt megfosztatásáig tállyai, borosjenői (1651), majd (1653) nagyváradi lelkész volt. Mint ilyent, presbiteriánus elvei összeütközésbe hozták az egyházi hatóságokkal, minek folytán 1956 jun. 18. hivatalából ismételten letétetett, sőt Szatmárt három heti fogságot is szenvedett, melyből csak reverzális adása után szabadult ki. Nagyvárad elfoglalásakor (1660) Kolozsvárra menekült, hol szintén lelkészi alkalmazást nyert, melyen valószinüleg 1667 tájáig működött. 1650 márc. 10. nemességet kapott. Későbbi sorsa ismeretlen. Műve: Orthodoxus christianus, azaz Igaz vallásu keresztyén (angol és latin irók után, Várad 1651).
2. N. József, ref. lelkész, az előbbi fia, szül. 1651., megh. 1694 febr. 18. Tanulmányai befejeztével külföldre ment s 1674 okt. 12. a franekeri, 1676 febr. 10. a lejdai egyetem hallgatója volt. Hazatérve, 1679. az Apafi fejedelem udvarában s egyúttal a fogarasi egyházban pap lett s az maradt az ifjabb Apafi mellett is. Nagyhirü prédikátor volt, kinek egyházi beszédeit kortársai a remekművek közé sorolták. Művei: De empyrismo seu inflammatione sacrificiorum per ignem coelestem (Lejda 1676); (u. o. 1677); Kegyes ösztön (1684); Elégséges kegyelem (1684). Egyéb munkái Erdély akkori zavaros viszonyai miatt nem juthattak sajtó alá. A halálára irt gyászversek azonban még abban az évben megjelentek.
