Nagylelküség.
Nagylelküség. Aristoteles klasszikus meghatározása szerint az a tulajdonság, melynél fogva valaki nagy érdemü és annak tudja is magát. A modern nyelvekben a magyarban is, inkább a nagyságot szerető léleknek másokkal szemben való magaviselete; a nagylelkü megbocsátja az ellene elkövetett sértéseket, nem mert lenézi a sértőt s azért nem veszi föl a sértést, hanem mert a bocsánat megadása nagyobb lelki erőre vall; a nagylelkü minden kicsinyest távol tart magától, a jótékonyság gyakorlásában, az emberi gyöngeségek megitélésében stb. mindig az erkölcsileg nagyot tartja szeme előtt.
