Nemzetközi büntetőjogi egyesület
Nemzetközi büntetőjogi egyesület (Internationale kriminalistische Vereinigung; Union internationale de droit pénal), van Hamel G. A. amsterdami, Liszt Ferenc marburgi, később hallei, s Poins Adolf brüsszeli egyetemi tanárok kezdeményezésére alakult. Alapelve az a meggyőződés, hogy a büntettet s a büntetést nemcsak jogi, hanem társadalmi (szociologiai) szempontból is kell méltányolni. A N. irányát a következő tételek jellemzik: 1. a büntetés feladata küzdelem a bűntett mint társadalmi tünemény ellen; 2. a büntetőjogtudomány és törvényhozás az antropologiai és a szociologiai kutatásoknak eredményeit tartozik tekintetbe venni; 3. a büntetés a leghatályosabb, de nem az egyedüli eszköz a bűntettnek leküzdésére; azért összefüggésben áll a bűntettek megakadályozására szolgáló egyéb preventiv eszközökkel; 4. az alkalmi és a szokásos bűntettesek között fenforgó különbség alapvető jelentőséggel bir; 5. a büntető igazságszolgáltatásnak és a büntetés végrehajtásának a mai büntetőjogot jellemző különválasztása helytelen; 6. a rövid tartalmu szabadságvesztésbüntetések helytelenek és károsak, azoknak helyettesítése más hason hatályu büntetésekkel azért kivánatos, de lehetséges is; 7. hosszu tatamu szabadságvesztésbüntetéseknél a büntetés tartamát nemcsak a bűnvádi eljárásnak, hanem a büntetés végrehajtásának eredményétől is kell függővé tenni; 8. javíthatatlan bűntettesek lehetőleg hosszú időre ártalmatlanokká teendők és pedig akkor is, ha csekély jelentőségü vétség gyakori ismétléséről van szó. A figyelmet csak a három utolsó tétel köti le különösen, mert a többi részint csak elméleti értékü kijelentés, részint - az 5. alattinak kivételével - kisebb-nagyobb mértékben általánosan elismert igazságokat tartalmaz, amelyek azért egy új iskola alapítását nem indokolhatják, s új irány nevére igényt nem tarthatnak, már csak azért sem, mert alapvető jelentőséggel nem birnak. Az utolsó három tétel azonban a leghatározottabb ellenmondással találkozik és méltán. A rövid tartamu szabadságveszésbüntetéseknek kiküszöbölése az összes eddigi tapasztalatokkal ellenkezik, a büntető hatalmat a kis bűnösség ellen felhasználható leghatályosabb büntetési eszköztől fosztja meg. A baj nem a büntetésben, hanem annak végrehajtási módjában van, s ez igen is igényel reformot, de a N. tétele azoknak az eljárásához hasonlít, akik a fürdővizzel a gyereket is kiöntik. Az észszerü reformirány jelszava azért nem a rövid tartamu szabadságvesztésbüntetés eltörlése, hanem annak szigoruan a magánelzárás elve alapján végrehajtása. A 7. alatti tétel, amely azt jelenti, hogy az, aki p. 10 évi börtönbüntetését kitöltötte, tovább tartandó a börtönben, ha a börtönigazgatóság az találja, hogy kellően még meg nem javult, amint hogy p. a kenyeret is csak akkor veszik ki a kemencéből, ha kellően megsült (a közelebbi eljárás iránt a rendszer hivei még maguk sincsenek tisztában), az egyéni szabadság oly komoly veszélyeztetésével jár, mely azt elfogadhatatlanná teszi akkor is, ha más hiányai nem is volnának. A 8. tétel végre ágyukkal lő verebekre. A kis bűnösség, mely ellen ez a tétel irányul (a nagy bűnösség ellen most is meglehetősen igy járunk el), kényelmetlen ugyan épp ugy, mint p. a férgek, de nem több. A férgeket, igaz, kiirtjuk, mert nekünk kényelmetlenek; de emberekkel igy elbánni nem lehet, mert az emberek - nem férgek. Az egyes tulzások dacára a N. tagjai mindinkább szaporodnak; a N. nagy tevékenységet fejt ki. Eddig hat küzgyülést tartott: Brüsszelben (1889), Bernben (1890), Kristianiában (1891), Párisban (1893), Antwerpenben (1894), Linzben (1896).
