Orpheus,
Orpheus, az ókori mitoszok mesés dalnoka, hős a zenészek és zeneköltők közt, akit a hagyomány Trákiába helyezett, hol Dionysost és a muzsákat ábrándosan tiszelték és e tiszteletből lassankint különböző művészetek fejlődtek. Anyjának is Kalliope muzsát tartották, felesége pedig egy Eurydike nevü nimfa volt. Lantjával csodákat művelt (megmozgatta a fákat s a vizeket, megszelidítette az állatokat). Midőn neje kigyómarás következtében meghalt, leszállott az alvilágba és az árnyak királynőjét annyira megindította, hogy az megengedte Eurydikének a világba való visszatérést, de azon feltétellel, hogyha O. mindaddig vissza nem tekint, amig Eurydikével együtt el nem érik a halandók országát. O. mohó szerelmi örömében és türelmetlenségében nem győzött várni, hátra tekintett és végleg elvesztette Eurydikét, amint ezt egy dombormű ábrázolja, mely a római Albani-féle villában látható (l. az ábrát).
Hermes, Eurydike és Oprheus. A római Villa Albani relifje.
Bánatában O. végleg lemondott a földi szerelem gyönyöreiről, s ezzel megára fonta a trák asszonyok haragját, akik darabokra szaggatták, fejét és lantját pedig a tengerbe dobták, mire ezek Leszbosz szigetére úsztak. Ez az O.-monda legrégibb alakja, melynek keretében O. maga olyan egyéniség, mint aminő Linos (l. o.). Később, különösen Pisistratos óta, O.-t a költőt megkülönböztették O.-tól a paptól, kiben az orfikusok (l. Miszteriumok) ősrégi, körülbelül Kr. e. 600. keletkezett szektájának alapítóját látták. O. neve alatt maradt ránk temérdek misztikus költemény, verses jóslat, ráolvasás, melyek azonban mind a történeti időben, részben későn keletkeztek. Ugyancsak az O. nevét viseli 87 csekély értékü himnuszon kivül még a következő két költemény (mindkettő hexameterben): 1. Argonautika, hősköltemény a Kr. u. II.-IV. sz.-ból (kiadta Schneider 1803., ford. Szabó István); 2. Lithika, tanköltemény a drágakövek bűvös erejéről, a keletrómai császárság idejéből elég érdekesen és tudományos látkörrel, kiadták Tyrwhitt (1781) és Ábel Jenő (1880), magyarra fordította Latkózcy Mihály (Egyetemes Philoligia KÖzlöny 1881); az összes O. neve alatt terjesztett műveket Herrmann (Lipcse 1805) és Ábel (Párga 1885), a töredékeket Lobeck Aglaophamusában (Königsberg 1829).
