Pugacsev

Teljes szövegű keresés

Pugacsev Jemeljan Ivanov, orosz kalandor és felkelő, szül. 1726., kivégeztetett Moszkvában 1775 jan. 21. Már ifju korában egy rabló bandának tagja volt; a hétéves háboruban mint lovas katona hol az orosz, hol a porosz és utoljára az osztrák seregben is szolgált. 1763. hazatérvén, felkelést támasztott a donmelléki kozákok soraiban, amiért Kazánban elzárták. A börtönből azonban megugrott és most az a terv fogamzott benne, hogy a meggyilkolt III. Péter cárnak adja ki magát, akire hasonlított. A Volga mentén lakó pórnép és az óhitü (raszkolnik), donmelléki kozákok hittek szavainak, proklamációjának és mindenek előtt mézes igéreteinek, ugy hogy II. Katalin cárnő trónja csakhamar inogni kezdett (1773 aug.). Gyülevész hada már 15 000 emberre rugott és sorra foglalta el az ural- és a donmelléki várakat, egyúttal azonban a nemesség kastélyait is gyujtogatta. Kazán elfoglalása után P. már Moszkvát is fenyegette, midőn végre Katalin hiveinek, Panin és Szuvorov tábornokoknak sikerült P. hadát megosztani és őt magát, néhány áruló követője segélyével, kezükbe keríteni. A hadi törvényszék halálra itélte s Katalin nem kegyelmezett meg neki; hiveit Szibériába deportálták. Az alsó nép sokáig emlegette P.-et, Gutzkow pedig egyik drámájának hősévé tette. V. ö. Puskin, A P.-féle felkelés története (oroszul Szt.-Pétervárott, 2 köt., 1834).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem