Szablya,

Teljes szövegű keresés

Szablya, egyélü s kisebb-nagyobb mértékben görbe kard, melynek külső széles van kiélesítve s ez különbözteti meg azoktól a sarlómódra belső felükön kiélesített görbe kardoktól, melyek az európai árjáknál a régi dákoktól kezdve egész a Sz. elterjedéséig voltak használatban. A Sz. elnevezés már a népvándorlás korában meghonosodott a szlávoknál s az őket környező népeknél (ó-szláv, orosz, délszláv: sabjla, lengyel: szable; cseh: savle; bolgár: sabija; litván: szoblis; oláh: sabiu; albán: sáblye), de még a Nesztor korabeli oroszok csak a kozárok, bessenyők s már turánok kardját említik sablja néven, a saját kardjukat mec-nek hivták. Később a nyugati nyelvekben is mindenfelé elterjedt szó a görbe kard megjelölésére (német: Säbel; holland és skandináv: sabel; olasz: sciabla, sciabola; velencei: sabala; francia, portugál: sabre; spanyol: sable).
A Sz. Magyarország területén legelőbb a népvándorlás korában tünik föl s két változatban fordul elő, egyik a szrmata-hunn, másik az avar Sz. A penge mindegyiknél keskeny, nem valami hosszu, görbülése is csekély, sőt a csúnyi Sz. egyenes, a markolat szintén egyenes mindkét változatnál, csupán a keresztvas alkotásában van köztük eltérés, mely a szarmata-hunn Sz.-nál egyenes, hosszu, négy oldalu pálcát képez s közepe felé jól megnyult végekkel ellátott romboid idomba megy át, míg az egykoru német forrásokban «gladius Huniscus»-nak nevezett avar Sz. keresztvasa rövid és széles lemezből áll, mely tojásdad csúcsban végződik és középrésze szabályos rombust alkot s erre néha préselt díszítésü négyszögü aranyozott ezüst lemezkét erősítettek. Mindegyiktől különbözik a honfoglaláskori magyar Sz., melyből ez idő szerint Magyarország területéről hat példány ismeretes, u. m.: a nemes-ócsai, székesfehérvári, tarcali, bezdédi, egyik szolyvai (a másik avar jellegü) s a gombási. Sokkal ritkábbak a középkori magyar Sz.-k. Ezen időben nagyon elterjedtek nálunk a jobb vasu egyenes nyugati kardok, a nélkül, hogy a Sz.-t teljesen kiszorították volna a használatból. Az Anjou-kori sz.-t csak képekből ismerjük, minők: Nagy Lajos udvari vitézei, Attila, Lél stb. Sz.-ja a Képes Krónikában, Aquila Jánosé (1377) a veleméri templom falfestményein stb., de főbb sajátságai ezekből is megállapíthatók. A penge itt már a vége felé erősen meggörbül, hossza csak 50-60 cm., ellenben a markolat már két kézre való s egész szabásában megfelel a nyugati kardok nagyságát: 90-92 cm. hosszu, a markolattal együtt pedig 105-110 cm. Jellemzi ezeket a kiugró pengehát, ami oly módon állt elő, hogy a penge végét harántosan levágták a XV. sz. vége felé annyiban alakult át a pengevég, hogy a pengehát kiugró részétől kezdve kiszélesbült s mindkét felén ki volt köszörülve, ami ettől fogva egész a XVI. sz. végéig a Sz. jellemző sajátsága maradt. Ezen Sz.-k leginkább Olaszországban, különösen Genovában és Velencében s talán még Milanóban készültek, mely városok a XVI. sz.-ban is ellátták ugy Magyarországot, mint a Keletet Sz.-pengékkel, u. n. fringiákkal (l. o.); a török uralommal azonban a damaszkusi és más keleti, persa stb. Sz.-k is nagyon elterjedtek nálunk, amelyeknek különösen a magyar Sz.-idom további fejlődésére volt nagy befolyásuk, amiben nem kis részt tulajdoníthatunk annak a körülménynek, hogy a magyarországi legrégibb Sz.-formák a keleten még folyton megvoltak, ugy hogy a mi avarkori Sz.-ink s a XVI-XVII. sz.-beli középázsiai Sz. jellemző sajátságai közt alig találunk egyéb különbséget, mint hogy ez utóbbinál a markolat kissé előre görbülő fejben végződik, meg hogy a penge görbébb, míg a XVI. sz.-ban a magyar Sz.-nál a hunn-szarmata és Árpád-kori tipus hosszu, egyenes pálcát alkotó keresztvasa tünik fel ismét, középrészén keresztbe fektetett pálcaszerü hosszu nyulványnyal ellátva, a markolat vége kissé előrehajlik s madárfejre emlékeztető idomba megy át. A markolatnak ezen alkotása a későbbi időkben annyi változáson ment keresztül, hogy a XVIII. sz.-ban a keresztvas hátsó vége megrövidült, elül pedig derékszögben a markolatfej irányában fölhajtották, mint p. a kuruckardoknál, majd pedig azzal összekötötték, mint a mult századbeli fringiáknál s egész 1848-ig a huszárkardoknál, ugy hogy ilyen módon a markolat régebbi alkatrészeihez egy újabb tag, a kézfejvédő vagy ökömentő vas járult, ami helyettesítette a nyugati kardoknál alkalmazott kardkosárt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages