Türr
Türr István, olasz kir. altábornagy, született Baján 1824 aug. 10. Iskoláit szülővárosában végezte későbbi jó barátjával Tóth Kálmánnal együtt. Fiatalon a katonai pályára lépett s az osztrák hadseregben Ferenc Károly főherceg ezredében szolgált mint hadnagy s mint ilyen kényszerült 1848. az olasz forradalom kitörésekor Radetzky seregével Olaszországba menni. 1849 jan. 19-én sikerült piemonti területre szöknie, ahol egy alakuló magyar légió paracsnokságát vette át. A novarai vereség azonban véget vetett a kis csapat reményeinek és T. Badenbe sietett, hol a forradalmi hadseregben ezredesnek tették. Azonban a forradalom leveretett és T. Svájcba menekült. Ott értesült a világosi fegyverletételről s ekkor hosszabb tartózkodásra Londonba intult. A krimi háboru kitörésekor előkelő állást vállalt az angol-török hadseregben. 1855 végén az angol kormány megbizásából a dunai tartományokba utazott, hol egy volt tiszttársa feljelentésére Bukarestben elfogták, Bécsbe vitték, a hadbiróság elé állították, mely halálra itélte, Csak Viktória királynő közbenjárására bocsátották szabadon. 1856. Törökországba ment, részt vett a cserkesz háboruban az oroszok ellen. 1859., midőn az olasz függetlenségi harc kitört, több honfitársával együtt odasietett, hogy az Ausztria elleni háboruban részt vegyen, ahol Garibaldi (l. o.) mellett küzdött. A villafrancai béke után ismét Garibaldi mellé állott mint annak hadsegéde s egyike volt a halhatatlan ezernek, mely máj. 6. hajóra szállt s másnap Marsalánál kötött ki. Palermo bevétele főleg T. tanácsai folytán sikerült, miért is Garibaldi a nemzetőrség főfelügyelőjévé és tábornokká nevezte ki. Sebe miatt egy ideig a hadsereg további szervezésén fáradozott, majd a messinai ütközet kivívásában dicső része volt. Nápoly bevétele után Garibaldi kinevezte a város polgári és katonai kormányzójává, mely állásában kitünően felelt meg faladatának s nagyban hozzájárult Nápolynak Olaszországgal való egyesítéséhez. A hadjárat után az olasz kormány megerősíté őt olasz altábornagyi rangjában s Viktor Emánuel szárnysegédévé nevezte ki és sok kényes és fontos diplomáciai ügy elintézését bizta reá. 1861 szept. 10. Mantovában nőül vette III. Napoleon császár unokahugát, Wyse-Bonaparte Adélt. Ugyanazon évben (márc.) levelet intézett Klapka tábornokhoz, melyben óvatosságra inté honfitársait, nehogy részt vegyenek egy elhamarkodott mozgalomban, értve ez alatt a magyar emigráció akkori terveit. 1866-ban a königgrätzi csata után Belgrádban szervezett egy csapatot, melylyel mint Klapka északon, ugy ő délen szándékozott Magyarországba törni. A porosz-osztrák háboru befejezése után azonban visszatért Olaszországba. Az általános amnesztia után Magyarországba jött és itt élénk részt vett közügyeinkben. A Ferenc-csatornát az 1870. XXXIV. t.-c. által becikkelyezett engedélyokmány alapján ő vette át üzlet és használat végett. Közművelődésünk ügyét is óhajtván szolgálni, ekkor alapította a központi népnevelési kört, mely azonban fiókjaival együtt a 70-es évek végén megszünt. 1881 máj. 18-án 99 évre engedélyt nyert a görög kormánytól a korintusi földszoroson keresztül ásandó tengeri csatorna létesítésére és üzemben tartására. Midőn 1888. a vállalatot vezető társulat megbukott, sikeres tevékenységet fejtett ki, hogy a kormányokat és a közönséget újabb tőkéknek a vállalatba való fektetésére birja. Politikai missziókat is teljesített ezalatt. 1870., bár nem hivatalosan, sokat fáradozott a francia, olasz és osztrák-magyar szövetség létrehozása körül. Ma társadalmi úton sokat fáradozik az örök béke eszméjeért s a VII. nemzetközi békekongresszuson, mely 1896 szept. 17-22. Budapesten tartotta üléseit, ő elnökölt. Rendesen Párisban lakik. Több röpirata is jelent meg: Arrestation, proces et condamnation du général T., racontés par lui-meme (1863); La Maison d'Autriche et la Hongrie (1865); Solution pacifique de la question d'Orient (1882); La question egyptienne devant le congres de l'Institut international (1882).
