Zay
Zay-család (csömöri gróf). A család eredetét a XII. sz. végén élt Ruzboid de genere Loja fiáig Lampertig lehet visszavinni. Ezen Lamperttel egy 1286. átirt oklevélben találkozunk, melylyel egyezségre lépett Domonkos comessel bizonyos birtokrészekre vonatkozólag. Kitünik ezen oklevélből, hogy a család Valkó vármegyében volt birtokos. Ugyanitt élt Lampert fia II. Ruzboid is. Ennek fia I. Péter (1355) királyi udvarnok, s már birtokosa volt a pestvármegyei Chemer (Csömör) helységnek, honnan a család előnevét vette és Zay de Chemernek irta magát. A nevezett I. Péter dédunokája János (1456) a Hunyadiak korában élt. Fiai közül II. Péter (meghalt 1509.) vitte tovább a családokat, aki II. Ulászlótól tetemes jószágot kapott. II. Péternek volt a fia Ferenc (szül. 1498., megh. 1570 okt. 10.), a hires diplomata. Részt vett a mohácsi csatában mint egészen fiatal ember. Vitézsége, ügyessége és észtehetségei lassanként a legelőkelőbb állásra emelték. 1528. királyi udvarnok, 1550. Eger várnagyja, 1552. Szolnok kapitánya és Külső-Szolnok vármegye főispánja, 1555. pedig Verancsics Antal mellett a török udvarnál jár követségben. Itt tanusított hűségeért I. Ferdinánd az ország bárói és mágnásai sorába emelte, kiterjesztve ezt örököseire is. 1569. pedig kinevezte ezt örököseire is. 1569. pedig kinevezte Kassa és Felső-Magyarország főkapitányává. Nősülésével nagy terjedelmü birtokokhoz jutott, elvette ugyanis a Garai-család utolsó sarjadékát Borbálát. Már azelőtt is tekintélyes vagyona volt neki, de most már 23 vármegyében volt birtoka. Ezen Ferenc a XVI. sz. közepén a lutheri tanok hive lett. Ferencnek 6 fia és 2 leánya volt, akik közül azonban csak egynek, a harmadik fiunak I. Lászlónak maradtak fenn ivadékai. 1547-70 között szerepelt mint Véglesvár kapitánya és királyi főasztalnok, megh. 1590. Két fia maradt: Lőrinc (megh. 1638.), ki saját bandériumot vezetett a 30 éves háboruban; továbbá Zsigmond (1588-1649), kinek második fiában II. Lászlóban ágazik tovább a család. Háromszor nősült és ezen hármas házasságban három figyermeke született: András (megh. 1685.), István és II. Lőrinc (szül. 1651., megh. 1712.). András előkelő ember volt s az 1681-iki országgyülés nádorságra is jelölte. Unokáiban ága kihalt. Istvánnak pedig már fia magtalan lett s igy II. Lőrinc tartotta fenn a családot. II. Lőrincnek kétszeri házasságából 6 fia és 5 leánya származott. Közülük Pál a franciák ellen harcolt és elesett 1701.; András (l. o.) kuruc ezredes, Zsigmond számkivetésben Törökországban halt meg. Lászlót Kollonits gróf bibornok örökbe fogadta és ezen László felvevén a Kollonits nevet, maig is fentartója e családnak. II. Lőrincnek Imre fiában élt tovább a család (szül. 1693 nov. 21., megh. 1753 máj. 24.). Részt vett az örökösödési háboruban és ott nehéz sebet kapott. 1741. őt is jelölték a nádorságra. Fia III. Péter (szül. 1735 jan. 29., megh. 1788 okt. 4.) cs. kir. kamarás és az ág. ev. egyház felügyelője volt. Fia II. Imre (szül. 1765 jan. 7., megh. 1831 aug. 18.). A lipcsei egyetemen tanult. Mint huszártiszt harcolt a törökök és franciák ellen; 1797. a nemesi felkelő sereg alezredese, a turócvármegyei nemesség vezére volt. 1830. utódaival együtt grófságra emeltetett. Fia volt Károly Miksa (l. o.). Ennek fiai közül Albert (szül. 1825 jun. 22.) a főrendiház tagja. Birtokán Zay-Ugrócon virágzó ipari telepet alapított. Albertnek fiai közül Miklós (szül. 1864 jan. 14-én) képviselő és iróember.
1. Z. András báró, kuruc ezredes, szül. 1685. Atyja II. Lőrinc Felső-Magyarország egyik legtekintélyesebb protestáns mágnása, a szécsényi országgyülés által alakított 24 tagu országtanács egyik szenátora. Z. a leggondosabb neveltetésben részesült; alig 18 éves korában Rákóczi hadapródjai közé állott s urát a táborozásokba hiven kisérte. Rákóczinál fokról-fokra emelkedett tiszti rangokban, 1707. pedig, midőn az első magyar fejedelmi nemes testőrséget megalakította, az u. n. nemesi társaságot, Z.-t nevezte ki az ország legelőkelőbb ifjaiból álló csapat őrnagyává. Mint ilyen Kolozsváron 1707 ápr. 26. tevé le az esküt Rákóczinak, ki neki e minőségében 29 emberre és lóra való tartást és 116 forintnyi havi pénzt rendelt. Rákóczi 1708. a francia mintára szervezett lovas gránátos ezredet állítván fel, Z.-t ezen ezred ezredes-főkapitányává tette. Z. ezredével az 1708-10-es évek hadjárataiban tevékeny részt vett. Igy jelen volt az 1708 aug. 3-iki trencséni s az 1710 jan. 22-iki romhányi ütközetekben s ezeken kivül is számos csatát küzdött végig, részint önállóan vezetve azt, részint ezredével a Bercsényi vagy Károlyi vezénylő tábornokokhoz csatlakozva. A szatmári béke megkötése után (1711 ápr. 30.) a nagymajtényi síkon levő kuruc tábor máj. 1. feloszlott, de a várak még sokáig vonakodtak magukat megadni. Munkács vára a legtovább tartotta magát. Z. az alsó várban tanyázó lovasságnak volt parancsnoka s harcezdzett lovasaival gyakran kitört a Pálffy gróf és Zeffelholz tábornokok vezérlete alatt álló császári hadakra, támogatva a várbástyák hatalmas tüzelése által. Z. még Munkács várának feladása után is reménykedett, mint ezt a fejedelméhez irt levele bizonyítja. Z. Rákóczinak egyik leghivebb embere volt, aki a fejedelmet szintén követte Törökországba, néhány évig mellett tartózkodott, midőn azonban látta, hogy újabb felkeléshez semmi remény sincs, visszatért Magyarországba s minden közéleti szereplésről lemondva, nyitravármegyei kovarci jószágára vonult, hol 1734. meg is halt.
2. Z. Károly gróf, szül. Sopronban 1797 febr. 12-én, megh. Bucsánban 1871 okt. 8. Az 1825-iki országgyüléstől kezdve minden alkalommal ott találjuk őt a főrendi ellenzék soraiban. A küzdelemben, melyet Széchenyi István indított meg, mellette volt Z. is. Midőn Széchenyi később konzervativebb irányban haladt, ellenfelek lettek s 1844 okt. 1. kemény összeütközés keletkezett közöttük a zsidó emancipáció kérdésében és Z. már ekkor erősen sürgette a zsidók honpolgári jogosultságát. Az arisztokratikus Széchenyivel szemben a legnagyobb demokrata volt. Szabadelvü eszméinek érdekében mindenféle úton szóval, röpirattal, újságcikkekkel küzdött. Tekintélye igen nagy volt az országgyülés előtt, aminek jele az is, hogy az 1847-iki nádorválasztásnál a négy jelölt egyike ő volt. Nyilvános hivatalt nem fogadott el, csak az ág. evang. egyháznál viselte 1840 óta a főfelügyelőséget.
