Zománcfestés,
Zománcfestés, a festészet korlátozottabb technikáinak egyike. Tágabb értelemben véve ide tartozik minden zománcmunka, melynél tűzön könnyen olvasztható szinezett üvegkeverék szerepel festőanyag gyanánt. A legrégibb ránk maradt zománcemlékek a kelta sírokban talált beágyazott zománc (l. o.) munkák. A bizánci ötvösök a sodronyos zománcot (émail cloisonné) művelték, melynél az alaphoz forrasztott sodronyszerü aranylemezek közeit töltötték ki zománccal. A legérdekesebb ilynemü emlékek egyike a Nyitra-Ivánkán talált korona a magyar nemzeti muzeumban. A középkorban Nyugat-Európában majdnem kizárólag a beágyazott zománc volt használatos, melynél a rendesen rézalapba vájt mélyedéseket töltötték ki zománccal s ez megolvasztatván, a lemez simára csiszoltatott s a réz láthatóvá maradt részei megaranyoztattak. E zománcművek fő készítőhelye Köln volt. A XII. sz. második felében keletkezik a limogesi iskola, melynek tagjai a XV. sz.-ig a rajnamenti ötvösöknél hasonló zománcműveket készítenek, melyek csak szinezés tekintetében ütnek el némileg a német művektől. Olaszországban a dombormű művü zománc (émail de basse-taille) terjedt el, lapos dombormu művű arany- vagy ezüstlemezek felületén alkalmazták az átlátszó zománcot, mely mélyebb helyeken vastagabb réteget képezvén, sötétebb szint játszott. Ritka az émail a jour, melynél áttört művü filigrán munkák közeit töltötték ki zománccal. A tulajdonképeni Z.-ről l. Limogesi zománc.
