engesztelő áldozat
engesztelő áldozat: olyan áldozat, amely a bűnt eltörli és így kiengesztel, vagyis helyreállítja az életközösséget Isten és az ember között. – I. Az elnevezés. Az ÓSz-ben a héb. hattát voltaképpeni értelme: ’bűn’, tágabb értelemben véve pedig ’az, ami a bűnt eltörli’ (Szám 19,9: tisztító víz; vö. 8,7); a bűn eltörlésére mindenekelőtt a bűnért való áldozat szolgált; ezzel levezekelték a bűnt. Ugyanakkor a héb. asam más jogainak megsértésére utal, de tágabb értelemben azt is jelöli, amivel ez a sérelem jóvátehető (1Sám 6,3: jóvátétel). Így a szó a ’jóvátételi áldozat’ jelentést is fölvette annak az áldozatnak nevéül, amelyet a Jahve jogait ért sérelem v. egy ember tulajdona ellen elkövetett vétség jóvátételére mutattak be (pl. Lev 14,21.25). A P tudatosan törekszik az ~ két fajtájának, a bűnért való és a jóvátételi áldozatnak a megkülönböztetésére; de a törv.-ben nem találkozunk mindenütt ezzel a különbségtétellel. – ~ot az akaratlanul elkövetett bűnöktől való megtisztulásért kellett bemutatni (Szám 15,22–26; Lev 4,2.13.22 kk.; 27 kk.; 5,2 kk.); ha valaki szándékosan vétkezett Jahve ellen, akkor a Szám 15,30–31 szerint ki kellett irtani a népből (meg kellett kövezni, el kellett űzni?). A Lev 5,4 kk. (későbbi betoldás?) szerint a nem akaratlanul elkövetett bűn jóvátételére is lehetett ugyan áldozatot bemutatni, de csak ha meggondolatlanságból követte el valaki. Az áldozatbemutatás különféle tisztulási, ill. engesztelő rítusokhoz is hozzátartozott (Kiv 29,10–14; Lev 8,14–17; 12,6–8; 14,10–20; 15,14 kk.; Szám 6,9–12). A Lev 16,16.21.30.34 alapján föltehető, hogy az engesztelés különféle erkölcsi v. rituális vétségek esetében is szokásban volt, mint az akaratlanul elkövetett vétségek esetében. – Arra nézve, hogy az ~ milyen jellegű volt és miként szolgálta a kiengesztelődést, ® kiengesztelődés. Az ® engesztelés napján is hozzátartozott egy engesztelő rítus az áldozat bemutatásához; más hagyományos szokások (pl. 16,11 kk.: a bűnbak elűzése a pusztába; 14,6 kk. 49–53: a madár szabadon engedése) részét alkották ugyan az ~ bemutatásának, de csak jelezték és jelképezték a tisztátalanság megszűnését, önmagukban véve azonban nem számítottak ~nak. Az ~ alapgondolata nyilvánvalóan a jóvátétel volt; az áldozattal ui. sokszor együttjárt a visszatartott v. eltulajdonított, lopott holmiért a megkárosított kártalanítása (a teljes érték + 1/5: 5,23 kk.). ~ot mindenekelőtt akkor kellett bemutatni, ha valaki akaratlanul megsértette Jahve jogait (5,15 kk.); de igen sokszor akkor is kötelező volt, ha valaki szándékosan megcsorbította felebarátját jogaiban (legalábbis: 5,19), főleg ha tulajdonjogi sérelem érte az illetőt (5,20 kk.; vö. 19,20–22 és 20,10, valamint MTörv 22,22). – II. Az ~ szerepe. Az ember a bűnével még ha akaratlanul követi is azt el megszakítja Istennel való kapcsolatát és megszentségteleníti a helyet, ahol az Isten közösségre szokott vele lépni. Az áldozati állat vére (a vérrel végzett rítusok: meghintés, bekenés stb. a legfontosabb elemei az ~ bemutatásának!) megtisztítja a szentélyt, így a Szent újra közösségbe léphet az emberrel. A mai szövegekből kikövetkeztethetően ez lehetett az engesztelés szertartásának a fő rendeltetése (quasi sacramentalis expiatio, a bűn kioltása), jóllehet a rítus bizonyos elemeiben és formáiban a kiengesztelés egy más, korábbi értelmezésének nyomai is föllelhetők. Tehát nem a placatio gondolata áll előtérben, amelyet a Lev 4–7 sugall; a vérrel végzett rítusokat nem a vérben rejlő erő teszi hathatóssá (ez a kiengesztelődésnek merőben tetszőleges, lusztratív útja-módja); tisztító hatásuk sokkal inkább abban gyökerezik, hogy Jahve rendelte a kiengesztelődés eszközéül (17,11: a bűnök quasi sacramentalis eltörlése, expiatiója). – III. Az ~ eredete. Jóllehet a hattát és asam szavakkal ’áldozat’ értelemben, műszóként, először Ezekiel (Ez 40,39; 42,13), a P és az ÓSz legkésőbbi kv.-ei élnek (2Kir 12,17; Oz 4,8: ~ra utalás?), nem férhet hozzá kétség, hogy az ~ már Ez előtt is szokásban volt, mert a különféle áldozatok közti különbséget ismertnek tételezi föl. A vérrel kapcsolatos különféle rítusok, amelyeknek az ~ bemutatásakor jelentős szerepük volt, szintén az ~ régiségére utalnak; ugyanígy az is, hogy az áldozati állatot a megtisztulni kívánó laikusok hozták, és leölése előtt – legalábbis eredetileg – maguk tették kezüket a fejére, nem a pap, ahogy az a fogság után szokásban volt; vö. Lev 4,15.24.29.33. Az ugariti szövegekben szerepel egy asam (jóvátételi áldozat).
